12 új elektromos Mercedes buszt vásárolhat a DKV

Új, teljesen elektromos buszokkal bővíti a DKV a flottáját, a tendert a Mercedes-Benz eCitaro modellje nyerte el, amelyet korábban már a lakosság is kipróbálhatott.

A DKV 12 darab új, teljes hosszban alacsonypadlós elektromos meghajtású autóbuszra írt ki pályázati felhívást júliusban. A buszbeszerzés mellett a pályázat tartalmazta a buszok egyidejű töltését biztosító infrastruktúra kiépítését, illetve 5 éves karbantartási feladatok ellátását is. A pályázat alapján kizárólag új, legalább 60 főt szállítani képes, egy feltöltéssel 250 kilométer megtételére (UITP SORT 2 előíráson alapuló fogyasztásmérés alapján) alkalmas buszokkal lehetett pályázni.

12 új elektromos Mercedes buszt vásárolhat a DKV
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A DKV-nál két jelentkező jelent meg. Az egyik az Omnibus Hungária Kft. ( amely a Daimler Buses hazai képviseletét látja el) és az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) alkotta konzorcium volt, illetve a kínai eredetű BYD Europe B.V. Végül a BYD ajánlatát érvénytelennek minősítették, mert az nem felelt meg a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, illetve a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. 

Az Omnibus Hungária és az Inter Traction Electrics 2 160 304 313 forintos ajánlata lett így a befutó. Egy darab autóbusz vételára (töltőberendezéssel együtt) nettó 180 millió forint. Az 5 éves karbantartási feladatok ellátásra nettó 16 260 539 forintos ajánlatot adott a konzorcium.

Az ajánlatban szereplő Mercedes eCitaro autóbusz az UITP SORT 2 előírásain alapuló fogyasztásmérés alapján 315,1 km-t képes megtenni egyetlen feltöltéssel, ezzel túl is teljesíti a minimum elvárást. A járművekre és a töltőberendezésekre együttesen 3 év jótállás vonatkozik. A kocsiszekrény szerkezetére összesen 4 évet, míg az akkumulátor pakkra 5 év jótállást vállal a gyártó. Amennyiben ez idő alatt az akkumulátor csomag kapacitása 65% alá esik, úgy cserét biztosítanak.

Az eCitaro 12 méter hosszú, 2-2-2 ajtókiosztású, 68 főt képes szállítani, 23 fix ülőhelyet kap.

12 új elektromos Mercedes buszt vásárolhat a DKV
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Omnibus Hungária és az ITE konzorciuma több alvállalkozót is bevonna a megrendelés teljesítésébe, így kerül képbe az EvoBus GmbH, a Pappas Auto Magyarország Kft., a Siemens Zrt, az Inter Tan-Ker Zrt. és a Pandant Távfelügyeleti és Mérő-ellenőrző Szolgáltató Kft. is.

A beszerzésre a szerződést várhatóan október 19. után köthetik meg, eddig tud a BYD jogorvoslattal élni az eljárás eredménye ellen. A szerződéskötést követően 216 napon belül kell a megrendelést teljesíteni, azaz már 2022-ben beállhatnak a DKV-nál az új eCitaro autóbuszok.

A debreceni lakosok ismerhetik már a Mercedes eCitaro autóbuszait, hiszen 2020. szeptemberében próba jelleggel üzemeltek egy hónapon keresztül a 3, 11, 19, 22, 24, 25, 25Y, 36 és 41-es jelzésű járatokként, ekkor ezeken ingyenesen lehetett utazni is. 

Ez is érdekelhet