Befejeződött a Tőr utca útépítésének első üteme a Júliatelepen

Lezárult a Tőr utca első ütemének útépítése Debrecen Júliatelep városrészében, ahol több mint 110 méter hosszban kapott aszfaltburkolatot az utca egy szakasza. A 40,6 millió forintos beruházás keretében nemcsak új útburkolat, hanem csapadékvíz-elvezetés és teljesen új útszerkezet is készült.

A fejlesztésről 2025. július 31-én tartott sajtótájékoztatón számolt be Papp László, Debrecen polgármestere. Mint elmondta, a nyári hónapok különösen fontos időszakot jelentenek az önkormányzati beruházások szempontjából, mivel az iskolaszünet ideje alatt kevesebb fennakadást okoznak a munkálatok. Hangsúlyozta azonban, hogy a közlekedésfejlesztések nem szoríthatók kizárólag a nyári időszakra, sok esetben átnyúlnak a következő évre is.

„A kisléptékű fejlesztések keretében évek óta új utak épülnek és a rossz állapotban lévő utcák is megújulnak Debrecen-szerte. A város úthálózata rendkívül kiterjedt, így jelentős forrásokat fordítunk ezekre a beruházásokra. Tavaly több milliárd forintot költöttünk el útfejlesztésre, és idén is hasonló nagyságrendű forrás áll rendelkezésre” – fogalmazott a polgármester.

A városvezető kiemelte: a nagy volumenű csomóponti beruházások mellett saját forrásból valósulnak meg a kisebb, lakosságközeli fejlesztések, mint például a Tőr utca esetében. Hozzátette: a déli városrészben jelenleg is több hasonló beruházás zajlik, például a Mandolás utca útépítése.

A sajtótájékoztatón Becsky István, a körzet önkormányzati képviselője is jelen volt, aki felidézte: 2014 óta számos korábban földút állapotú utca kapott új aszfaltburkolatot Júliatelepen. Köszönetet mondott a városvezetésnek és a lakosságnak is a türelemért és támogatásért. Mint mondta, a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklusban a TOP-források révén is jelentős fejlesztések történtek a városrészben, a jelenlegi beruházásokat pedig a város saját forrásból folytatja.

A Tőr utca fejlesztése újabb fontos lépés a Júliatelep infrastrukturális fejlődésében, és jól illeszkedik a Debrecen-szerte zajló közlekedésfejlesztési programba.

Ez is érdekelhet