A debreceni nyomozók elfogtak egy 26 éves hajdúhadházi férfit, akinek a nevéhez kilenc betörés köthető.
Augusztusban több bejelentés is érkezett a rendőrségre Debrecenből, Téglásról és Hajdúhadházról, ahol ismeretlen elkövető különböző módszerekkel tört be üzletekbe és más helyiségekbe. A nyomozók tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek, és hamar sikerült összefüggésbe hozniuk az eseteket.
Az elkövetőt – aki főként üzleteket szemelt ki – a nyomozás során azonosították, majd szeptember 9-én egy akció keretében elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.
A férfi közel 4 millió forint kárt okozott, lakásán végzett kutatás során pedig több, a betörésekből származó értéktárgyat is megtaláltak és lefoglaltak. A gyanúsítottat kihallgatták, őrizetbe vették, és beismerő vallomást tett.
Lopás miatt kell felelnie a bíróság előtt.
