Méltóságteljes megemlékezést tartott a város október 23-án
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2025. október 23-án méltóképpen emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 69., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 36. évfordulójáról.
Az ünnepi eseménysorozat a Kossuth téren kezdődött, ahol katonai tiszteletadás mellett vonták fel az Országzászlót. Ezt követően az Egyetem téri ’56-os emlékműnél folytatódott a megemlékezés, ahol Papp László, Debrecen polgármestere mondott beszédet.
A városvezető beszédében hangsúlyozta: a szabadság és az önrendelkezés a magyar nemzet legfontosabb, ránk hagyott értékei, amelyekért az elmúlt évszázadok során sok honfitársunk áldozta életét és szabadságát.
„Ezek az értékek arra köteleznek bennünket, hogy éberen őrködjünk szabadságunk és szuverenitásunk felett, és tartsuk távol a hatalomtól mindazokat, akik ezeket alku tárgyává tennék” – fogalmazott Papp László.
A polgármester emlékeztetett arra is, hogy Magyarország történelme során egyetlen birodalom sem szolgálta a nemzeti érdekeket: a török, a Habsburg, a német és a szovjet elnyomás egyaránt a birodalmi érdekeket helyezte előtérbe a magyarokéval szemben.
„1956. október 23-án a hosszú, néma félelem évei után elemi erővel tört felszínre a szabadságvágy a magyar népben. A forradalom hősei a belenyugvás helyett a harcot választották – közülük sokan életüket adták a magyar szabadságért” – mondta, kiemelve, hogy bár a forradalom katonailag elbukott, erkölcsi diadala örökre beírta magát a nemzet történetébe.
Az ünnepi beszédben Papp László arra is rámutatott, hogy 1956 öröksége ma is kötelez: „Felelősségünk megismertetni a fiatalokkal történelmünk ezen korszakát, hogy megértsék, milyen drága kincs a szabadság és a nemzeti függetlenség. Nem feledhetjük azokat az áldozatokat, akiknek köszönhetően ma szabad, független Magyarországon élhetünk.”
Zárásként hozzátette: „A magyar szabadság és szuverenitás nem kegy, nem ajándék – megharcoltunk érte, és egyet jelent nemzetünk fennmaradásával.”
A megemlékezés a kora esti órákban a Kossuth utca 8. szám alatti ÁVH-s sortűz áldozatainak emléktáblájánál folytatódott koszorúzással, majd az ünnepélyes zászlólevonást és a Kossuth utcai ’56-os emlékműnél tartott mécsesgyújtást követően zárult.
Papp László polgármester ünnepi beszéde teljes terjedelmében elolvasható a debrecen.hu oldalon