Padlógáz, árok, bozót – hajszát rendeztek a rendőrök Hajdúhadházon egy eltiltás alatt vezető férfival -VIDEÓVAL

A rendőrök a napokban, kora este Hajdúhadházon szúrtak ki egy járművezetőt, akiről tudták, hogy el van tiltva a vezetéstől – a férfi ennek ellenére ismét volán mögé ült, majd amikor megpróbálták megállítani, menekülni kezdett.

Padlógáztól az árokig

A rendőrök a nyomába eredtek a 46 éves férfinak, aki azonban gázt adott, lehajtott egy földútra, és egyre nagyobb sebességgel próbált elmenekülni. A hajsza végül azzal ért véget, hogy elvesztette uralmát a jármű felett, és az út menti árokba csapódott.

A baleset után sem adta fel: kiugrott az autóból, és futásnak eredt. Néhány méter megtétele után a sűrű aljnövényzetben próbált elrejtőzni, kevés sikerrel.

Padlógáz, árok, bozót – így ért véget a menekülés.

Őrizetbe vették, elrendelték a letartóztatását

A rendőrök a bozótból előkerülő férfit megbilincselték, majd előállították a rendőrkapitányságra. Járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az ügyben eljáró bíróság elrendelte a letartóztatását.

Ez is érdekelhet