„Suhéj!” – lovas kollégák búcsúztatták Pista bácsit 35 év rendőri szolgálat után

Két lovasrendőr hátulról, fekete lovakon, egyenruhában egy utcán – képkocka Lévai István alezredes búcsúztatásának videójából
Fotó: Hajdú-Bihar megyei rendőrség (képkocka a videóból)

35 év szolgálat után érkezett el az utolsó munkanap Lévai István alezredes számára: a Hajdú-Bihar megyei rendőrség kollégái lovas felvezetéssel, rádióüzenetekkel és sok emlékkel búcsúztatták.

Szívügye volt a lovasrendőrség

A rendőrség tájékoztatása szerint a kollégái által csak Pista bácsiként emlegetett alezredestől csütörtökön, november 5-én búcsúztak el. Ízig-vérig közrendvédelmi szakemberként mindig szívügyének tekintette a lovasrendőrök munkáját, szabadidejében pedig sokat tett a néphagyományok ápolásáért és megőrzéséért.

Testvére és fia is ott volt

A reggeli búcsúztatáson két lovas kollégája mellett testvére és fia is köszöntötte, akik szintén a rendőri hivatást választották. Közvetlen munkatársai rádión keresztül és személyesen is elköszöntek tőle, felidézve a közösen átélt élményeket és emlékeket.

„A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közössége mindig különleges, üde színfoltként emlékezik majd Pista bácsira.” – Hajdú-Bihar megyei rendőrség

A főkapitányság megköszönte a 35 éven át végzett szolgálatát, és tartalmas, boldog nyugdíjas éveket kívánt neki.

Videó: így búcsúztak tőle

Forrás: Hajdú-Bihar megyei rendőrség

GoogleItt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Debrecenben Hallottam

Ez is érdekelhet