Akár hisszük, akár nem, a koronavírus járvány idején is még léteznek azok a világméretű, globális betegségek, amik több tíz milliókat érintenek, de mégse tudunk róluk vagy állapotukról sokat mert könnyebb nem beszélni a témáról vagy mert minket nem érint (vagy csak nem tudunk róla). Ide tartozik korunk egyik legnagyobb kihívásának tekinthető szexuális úton (is) terjedő betegség, a HIV/AIDS is. Molekuláris biológus hallgatóként sokszor megüti a fülem, amikor helytelenül használják a fentebb leírt rövidítéseket, pláne, ha hülyeséget is mondanak róla. Na de nézzük is miről van szó.
A HIV a Humán Immunodeficiencia Vírus, ami magának a fertőző kórokozónak a neve, míg az AIDS az Aquired Immun Deficiency Syndrome rövidítése, ami pedig a HIV fertőzés következtében, hosszú évek múltán kialakuló állapot elnevezése. A vírus teljes történetének tárgyalása rengeteg karakterbe telne, de röviden összefoglalva kb. az 1920-as évekre tehető a vírus megjelenése a humán populációban, amikor is a Kongói Köztársaságban csimpánzokról került át emberre a patogén. A ’80-as években már a legnépesebb kontinenseken jelen volt a fertőzés, azonban a vizsgálatok és a betegekkel való beszélgetések alapján feltételezték, hogy leginkább a bi- illetve homoszexuálisok között terjed. Ez hosszú-hosszú évekre (még a mai napig is) billogként égett a meleg társadalom bőrére. Később azonban megállapították, hogy az intravénás drogfogyasztással élő emberek, illetve inkább Afrikára jellemzően a fertőzött anyák tejével való táplálással csecsemőik is nagyszámban elkaphatják a vírust. És nagyjából a többségi társadalom ismerete és legfrissebb információi itt meg is rekedtek. Egy erősen tabusított, nem kívánatos terhe lett ez a társadalmaknak, ami elől inkább elfordítjuk fejünket (mert ugye akkor nincs is).
Éppen ezért két fontos momentumot szeretnék megemlíteni, amelyek talán egy-egy kalapács ütést vihetnek be a HIV/AIDS köré épített falba. Elsőként a Magyarországon még kevésbé elterjedt, de képzett szakemberek által egyre jobban propagált lehetőségről szeretnék beszélni. Ez pedig a PrEP, vagyis a pre-expozíciós profilaxis. Ezek tulajdonképpen olyan készítmények, amelyek hatóanyagai meggátolják a vírus szaporodását az egészséges szervezetben, tehát a PrEP-et használók gyakorlatilag védettek a vírussal szemben. Használatuk szabályokhoz kötött és fontos az utasítások szigorú betartása. Megemlítendő még a PEP, tehát a poszt-expozíciós profilaxis, ami pedig a már fertőzött emberek szervezetében igyekszik ún. nem-detektálható szinten tartani a vírus mennyiségét. Ez egy olyan minimális vírusszintet jelent, ami mellett szinte lehetetlen a vírus továbbadása (ennek kifejezésére találták ki az U=U szimbólumot, ami az undetectable=untransmittable, vagyis nem-detektálható=nem-továbbadható szavak kezdőbetűjéből jött). A PEP esetén kritikus, hogy időben detektálva legyen a fertőzés, hisz, ha már az AIDS kialakult szinte lehetetlen féken tartani.
A második, szinte a csodával egyenlő hír, hogy jelenleg két személy is létezik a világon, akikből sikerült a vírust eltávolítani. Az első eset Timothy Ray Brown nevéhez köthető, akit szoktak a „berlini páciensként” nevezni. Brown-t 1995-ben diagnosztizálták HIV-el, amelyet követően antivirális terápiában részesítették és hosszú éveken át együtt tudott élni a betegségével. 2007-ben mieloid leukémiát azonosítottak a szervezetében, ami egy rendkívül agresszív daganat. Éppen ezért őssejt transzplantációt végeztek el rajta, a megfelelő donor kiválasztását követően, amivel sikerült eltűntetni a leukémiás és immunsejteket. Miután a leukémia eltűnt, egy második transzplantáció is történt, amely során a donor őssejt olyan mutációt hordozott, ami rezisztenciát biztosít a HIV vírussal szemben. A műtétet követően, a vírus teljesen eltűnt Brown szervezetéből. 2011-ben ellenőrző vizsgálatokat végeztek el rajta, amik megerősítették a kutatókat, hogy mind a leukémiától, mind a HIV-től teljesen megszabadult. Hasonló utat járt be a „második páciens” vagy a „londoni páciens” is, Adam Castillejo. Nála 2003-ban detektálták a fertőzést. 2013-ban egy szintén nagyon agresszív, az immunsejteket is érintő Hodgkin’s limfómát diagnosztizáltak. Brown-hoz hasonlóan csontvelő transzplantációt hajtottak végre rajta, amivel igyekeztek eltűntetni a rákos sejteket és helyrehozni az immunrendszerét. Az őssejtek szintén tartalmazták a védelmet jelentő mutációt, csak úgy, mint az „első páciensnél”. A beavatkozást követően mind a daganat, mind a vírus teljesen eltűnt a szervezetéből.
Rossz hír, hogy a legtöbb kutató, orvos álláspontja szerint ez egy nem általánosan kiterjeszthető terápiás lehetőség, hisz számos buktatója lehet és még nem is bizonyított a tényleges hatása a transzplantációnak. Emellett több országban is az őssejtekkel való terápia fontos etikai problémákat vethet fel. Mindezek ellenére bíztató jelként vehetjük ezeket a siker-sztorikat, hisz bebizonyították, hogy nem egy lehetetlen, végzetet jelentő problémáról van szó. Továbbá fontosnak tartom kiemelni a prevenció jelentőségét az állandó, rendszeres szűrésre járással (nem csak HIV-re és nem csak a meleg közösség számára, hisz ezek a parányi kórokozók nem tesznek különbséget ember és ember között semmilyen formában) illetve a tájékozódást, edukációt és az előítéletek átértékelését.
források:
https://www.virology.ws/2014/09/06/the-berlin-patient/
https://www.avert.org/professionals/history-hiv-aids/overview
