Az elmúlt években megszaporodtak az emailes átverések, ahol közüzemi szolgáltatónak, vagy egyéb cégnek kiadott hamis levélben próbálnak meg pénzt, vagy adatokat kicsalni a figyelmetlen emberekből.
Ezúttal a Debreceni Egyetem nevével élnek vissza. Valószínűleg a cégeket próbálták meg befűzni az ajánlattal, erre utal a szörnyű magyarsággal megfogalmazott email.

A Google Fordítóval összeollózott levél mondandóját helyenként nehéz kivenni, így megjelenik az elején egy “ Pericles A. Mitkas” név többek között. A Wikipedia alapján az illető egy görög kutató, akinek egyébként nincs sok köze sem Debrecenhez, sem a helyi egyetemhez. A levél aláírásában “Adojan Sereda professzor” szerepel, erre a névre nem is jelez találatot sem az internetes kereső.
A levélben egy csatolmány letöltésére biztatnak, amely egy céges rendelésre utalna.

A csalást könnyű észrevenni, hiszen ha valaki elolvassa a levelet, láthatja, hogy rendkívül magyartalanul született. A fentebb látható kis keresés után kiderül, hogy a levélben szereplő neveknek nincs köze a Debrecen Egyetemhez. Ha megnézzük a levél feladóját, abból is kiderül, hogy valójában nem az Egyetem a feladója annak.

Ezeket a leveleket érdemes törölni, a benne lévő linkeket, csatolmányokat nem megnyitni.