Biztosan lesz debreceni versenyző a tokiói olimpián, miután Kozák Luca teljesítette a szintet 100 méteres gátfutásban.
A savonai atlétikai versenyen 12,81 másodperces eredményével elérte az olimpiai szintet, ezzel a DSC-SI 24 éves versenyzője lett a hatodik magyar atléta, aki biztosan ott lesz a nyári, Tokióban megrendezésre kerülő olimpiai játékokon.
„Jobb fedett pályás szezonra számítottam, a szabadtérinek viszont úgy mentünk neki, hogy az első versenyek valamelyikén teljesítenem kell a szintet, hogy utána nyugodtan tudjunk készülni az olimpiára, és úgy tudjuk összeállítani a versenynaptárt, hogy nekem jó legyen – mondta a Nemzeti Sportnak Kozák Luca. – Jóban vagyok a versenyen mögöttem végző olasz lánnyal, Luminosa Bogliolóval, és ő hívott el erre a versenyre, mert gyors a pálya és mindig hátszél fúj. Ez az eredmény és a szintteljesítés az önbizalmamnak is nagyon kellett, mert tudtam, hogy képes vagyok rá, tavaly kétszer is sikerült szint alatt futnom.”
Az olimpiai kvalifikáció ellenére nem lesz sok ideje ünnepelni, hiszen pénteken érkezik haza az olasz versenyről, vasárnap pedig már itt Debrecenben áll rajthoz a csapatbajnoki elődöntőben.