2022-ben Az Év Agrárembere kitüntető díj győztese Papp István lett, aki az Év Élelmiszeriparosa díjat is elnyerte az Agrotrend Csoporttól. A kitüntető díjat immár kilencedik alkalommal szervezték meg.
Az Agrotrend agrárgazdasági szakportál beszámolója szerint a díjat 2014-ben azzal a szándékkal alapították, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett pedig a közjóért is sokat tesznek.
A szervezők 2022-ben az előző évekhez képest kis változtatással tizenegy kategóriában keresték Az Év Agráremberét. A Fenntartható gazdálkodás kategória átalakult Ökológiai Gazdálkodásra, valamint az Agrárinnováció, Agrárgépészet, Állattenyésztés, Feldolgozó-élelmiszeripar, Fiatal gazda, Jövő agrárszakembere, Kertészet, Növényvédelem és a Szántóföldi növénytermesztés kategóriák sorába bekerült az Erdőgazdálkodás kategória is.
A díj fővédnöke ezúttal is Dr. Nagy István agrárminiszter volt, aki a gálán személyesen nem tudott részt venni, ezért rövid videóüzenetben köszöntötte a szervezőket és a résztvevőket.
Ezt követően az Agrotrend Csoport tulajdonosa, Mátrai Zoltán vette át a szót, és beszédében elmondta:
Szomorú év volt a 2022-es a gazdatársadalom egy részének. Ritkán tapasztalható csapadékhiány volt az ország nagy részén. Sok keserű pillanat övezte a gazdálkodást, különösen a keleti országrészben. Jó volt megtapasztalni, hogy a gazdatársadalom összefogott és például az állattenyésztőknek sokan segítségükre siettek. Talán nagydíjunk is hozzájárul ahhoz, hogy a társadalmi szerepvállalás az emberek tudatában maradhasson.
Majd kihirdették a 2022-es Az Év Agrárembere kitüntető díj kategóriagyőzteseit.
Az Év Élelmiszeriparosának Papp Istvánt választották, aki a zsűri titkos szavazásán elnyerte az Év Agrárembere kitüntető díjat is.
A kategóriát a Master Good Kft. támogatta. A díjat Lovász Gábor gazdasági igazgató adta át.