A hétvégén rendezik meg a Józsai Szüreti Napot és a Nyúlfesztivált

Szüreti napot és nyúlfesztivált tartanak Józsán október 14-én színes programokkal és sztárfellépőkkel.

Immáron 33. alkalommal tartják meg a Józsai szüreti napot, illetve ezzel együtt a 20. nyúlfesztivált, aminek a Józsapark melletti zöld terület ad otthont ismételten. A programsorozat szombaton délelőtt 10 órától kezdődik, amikor is Balázs Ákos alpolgármester és a városrész képviselője mond köszöntőt Juráskó Róberttel, a Józsai Település és Közösségfejlesztő Egyesület elnökével.

Nyúl

Ezt követően táncos zenés színpadi programok kezdődnek, fellép a DuóTrió gólyalábas utcaszínház, Tordai Zoltán és zenekara, valamint Szirtes Dávid is. 13:45-től pedig Bede Róbert tart látványfőzést.

A 20. Nyúlfesztiválra a főzőverseny résztvevői már reggel 7:30-kor elfoglalhatják a főzőhelyeket. Emellett A Józsai Sport Egyesület rendezésében a Józsai Grundon 9-től focitorna és büntető rúgó verseny, valamint futóverseny is lesz. Ezen programok eredményhirdetése 15:30-kor.

Ezeken kívül a zenét a nap során a Törköly zenekar szolgáltatja, lesz kistermelői kiállítás és vásár, Bushido karate bemutató. A kilátogatók kipróbálhatják a mustkészítést, illetve kóstolni is lehet.

Ez is érdekelhet