A közelgő Made in Debrecen Fesztivál alkalmával Süli Andrással beszélgettünk, aki a fesztivál ötletgazdája és az egyik főszervezője.
Az interjúból megtudtuk, hogy a Made in Pécs Fesztivál minden fő jellegzetességét elhozzák Debrecenbe. Változtatások elsőre nem lesznek, a pécsi technikát tervezik itt megvalósítani.
„Ez az egész kezdeményezés, én úgy gondolom, hogy a mi városunk, és az itteni zenei élet szempontjából egy pilot lesz.”
Pécshez hasonlóan, ahol minden évben vendégfellépők is megjelennek más városokból – idén többek között a The Crams Debrecenből –, a Made in Debrecenre idén pécsi és nagyváradi előadók érkeznek.
„Sok éves hagyomány a pécsieknél, hogy mindig van vendégváros.”
A jelentkezőket február 27-ig várják, egyetlen feltétel, hogy a zenei produkcióknak valamilyen kapcsolata legyen Debrecennel.
A jelentkezés lezártáig a fellépőlista még nem nyilvános, de a fesztivál mindenkit vár, aki szeretne megmutatni magát.
A helyszínek száma a fellépők mennyiségétől függ, de minden színpad Debrecen belvárosában kap helyet, hogy a közönség egy este folyamán minél több előadót megtekinthessen.
Ezzel együtt azt biztosra tudhatjuk, hogy minden koncertre ingyenes lesz a belépés. A jelenlegi szabályok szerint a rendezvény védettségi igazolványhoz kötött, de ezt csak egyszer, az első belépésnél kell majd felmutatni. Itt a belépő egy karszalagot kap majd, amivel minden koncerthelyszínt meglátogathat az este folyamán.
A Made in Debrecen minden jelentkezőt vár, aki valamilyen formában zenét készít, illetve a közönség soraiba mindenkit, aki együtt szeretné ünnepelni a debreceni zenét.
A jelentkezési lap itt érhető el.
A Made in Debrecenről itt írtunk korábban.
Hallgasd vissza podcastünket: