Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a trianoni békediktátum 104. évfordulója, a nemzeti összetartozás napja alkalmából 2024. június 4-én megemlékezést és koszorúzást rendezett.
A megemlékezés reggel a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonása és félárbócra engedésével kezdődött. Kora este a Dósa nádor téren „A magyarság szívbe menekül” címmel a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Hortobágy Néptáncegyüttes, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes és a Bürkös Zenekar adott közös műsort, majd az egybegyűltekkel együtt mindannyian a Dósa nádor tértől a Bem térig vonultak.
A téren az Országzászló felvonását és félárbócraengedését követően Papp László, Debrecen város polgármestere mondott beszédet. Szavai szerint: „Minden június 4-én a szívünk hoz össze bennünket, itt a megcsonkított Magyarországot szimbolizáló Magyar fájdalom szobránál. Mindannyiunknak, akik itt vagyunk,fáj az igazságtalanság, melyet Trianonban a magyar nemzettel tettek. 104 éve ezen a napon megcsonkították a magyar nemzetet, mégpedig azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel lassú halálát okozzák. A trianoni békediktátum egy évszázad távlatából sem értelmezhető másként, mint egy – a magyar nemzet ellen elkövetett –gyilkos merénylet.
Európa egyik legősibb nemzetét szakították darabjaira, családok hullottak szét, ősi területeinket rabolták el, megcsonkították gazdaságunkat, elvették önvédelemhez való jogunkat – amelyek egy nemzet életében egyenként is halálos sebet jelentenek…
Ezt a helyzetet nagy államférfink, a trianoni diktátum ellen hősiesen küzdő gróf Apponyi Albert így fogalmazta meg: „Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.”
Szomorú, de egyben jelentőségteljes nap a mai minden magyar számára. Jelentőségteljes, mert érezzük, hogy egy évszázada ezen a napon – bár halálra akartak ítélni bennünket – mi mégis szembeszegültünk az ítélettel, és a magyar nemzet ezért ma is él és kijelenthetjük, nagy tervei vannak.
Nincs még egy nemzet, amelyet ennyi háború, diktatúra és válság tett volna próbára. Nincs még egy olyan nemzet, amelytől ennyi mindent elvettek volna. Nincs még egy nemzet, mely ily’ sok megpróbáltatás után nemcsak, hogy életben tudott maradni, hanem lerázva a fasizmus és a kommunizmus igáját, ország– és nemzetépítésbe tud kezdeni.
Európa mind a mai napig adósunk, még akkor is, ha ez a gondolat gúnyos mosolyt csal néhány hazai vagy európai politikus arcára. A trianoni diktátummal ugyanis semmibe vették Magyarország történelmi szerepét, amelyet Apponyi Albert gróf így fogalmazott meg:
„A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz évszázadon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette…”
Az újrakezdés, a magyar felemelkedés reményét. Debrecenre mindig számíthatott a nemzet. Támaszai voltunk a szabadság kivívásában, védelmezői a bajban, reménycsillagai a legsötétebb időkben. Mert mi, debreceniek hazaszeretetből mindig jelesre vizsgáztunk.
Ahogy egykoron, úgy most is fontos feladat hárul ránk. Látjuk, hogy a minket körülölelő világ forrong. A háború szelleme járja be a világot, és ennek borzalmait láthatjuk közvetlen szomszédságunkban is.
Ne engedjük a békét szép lassan elillanni, mert visszatérnek azok a vészterhes idők, amelyek végül az első világháborúhoz és aztán a trianoni tragédiához vezettek. Ahogy Trianon után Debrecen lakossága nem tört meg, úgy ma sem szabad beletörődni abba, ami körülöttünk zajlik. A lélekgyilkos döntésen felülemelkedve kezdte nemzetünk és városunk újraformálni önmagát, a traumákon és az összeomláson felépíteni a radikálisan magcsonkított ország társadalmát és gazdaságát.
100 évvel ezelőtt, a ’20-as években Debrecen lett az ország egyik nagy fejlesztési központja. Rohamléptekben fejlődött az oktatás, az egészségügy, a gazdaság, a városi infrastruktúra és kultúra, mint ahogy 100 évvel később – a történelem ismételve önmagát –, aXXI. század ’20-as éveiben Debrecen az ország fejlesztési központja mindazokon a területeken, melyeketaz előbb említettem. Ahogy 100 évvel ezelőtt a debreceni fejlődés segített begyógyítani a sebeket, úgy ma is kötelességünk Debrecen erősödését a nemzet szolgálatába állítani.
A történelem új lehetőségeket hoz számunkra. A mi feladatunk, hogy erősen és felkészülten várjuk ezeket a lehetőségeket. Ehhez az erőhöz és felkészültséghez szükséges alapokat letettük az elmúlt 10 évben, és hiszem azt, hogy a régió legerősebb városaként Debrecen motorja lesz a térségnek és a magyar közösségek újraegyesítésének. Így nyer igazán értelmet majd a nemzeti összetartozás eszméje.
Trianon megszülte az új magyar nemzeteszmét. Az első világháborút követően ránk zúdított megaláztatások és bosszú megerősített minket, nem ismertünk lehetetlent és kialakítottuk azt a közös identitást, azt a közös gondolkodást, amely bárhol is vagyunk a világon, összeköt és erőssé tesz bennünket.
Amit Magyarországtól földrajzi értelemben elvettek, az a szellemi Magyarországnak mindig is a része marad. Ez ad reményt arra, hogy erősödjön a magyarság szerte a világon, hogy erős oktatási, kulturális és gazdasági együttműködésekkel adjunk perspektívát a határon inneni és túli magyaroknak, hogy mindenki szülőföldjén maradva, magyarságát megőrizve éljen és boldoguljon.Isten óvja és segítse nemzetünket itt a Kárpát-medencében és szerte a világon! Isten áldja a magyarokat!” – zárta beszédét Papp László polgármester.
Ezt követően „Szétszakítottságban is összetartozunk!” címmel a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Hortobágy Néptáncegyüttes, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes és a Bürkös Zenekar közös megemlékezését láthatták a jelenlévők.
