A Nemzeti Színház is látható lesz virágkocsi formájában a Debreceni Virágkarneválon

 

„Színház az egész világ” címmel indít kocsit a Nemzeti Színház a Debreceni Virágkarneválon. A kompozíció üzenetéről, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak debreceni látogatásáról sajtótájékoztató keretében számoltak be augusztus 11-én a virágkocsik készítésének helyszínéül szolgáló műhelyházban.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai olyan üzeneteket helyeztek el a készülő virágkocsiban, illetve a virágkocsin, amelyek tükrözik a bennük rejlő szeretetet, tudást, a kultúra, a művészet, a
szabadság akarását.

Széles Diána alpolgármester köszöntötte az egyetem nyári akadémiáján résztvevő hallgatókat. Mint elmondta, büszkeség a városnak, hogy a múlt évet követően immár második alkalommal járnak itt a színművészetis „gólyacsapat” tagjai, akik számára ily módon Debrecen egyetemi éveik kapuja.

A Nemzeti Színház készülő virágkocsijának bemutatója egyedülálló a maga nemében, hiszen ilyen eddig még nem volt a Debreceni Virágkarnevál történetében. S egyedülálló azért is, mert most sok olyan ember veszi körül, akik arra hivatottak, hogy megmutassák a magyar kultúra értékeit határainkon innen és azon túl. S egyedülálló ez a virágkocsi azért is, mert egy olyan eseményre hívja fel a figyelmet, ami eddig még nem volt Magyarországon: a 2023-as Színházi Olimpiára – mondta.

Jövőre a Nemzeti Színháznak köszönhetően a Színházi Olimpiának is az egyik helyszíne lesz a város. Ez pedig azt mutatja, hogy Debrecen képes kulturális világesemény részese lenni, mert olyan város, ahol befogadó és értő közönsége van a kultúrának – fűzte hozzá az alpolgármester.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elsőként debreceni diáktáboruk fontosságát emelte ki. Mint elmondta, fontos, hogy a fiatalok ismerjék meg azt a világot, ahol dolgozni fognak, s akikért dolgozni fognak, akiket szolgálniuk kell. Fontos, hogy ezt az egyik legizgalmasabb, virágzó kultúrájú, fejlődő magyar városban, Debrecenben tegyék meg. A Színházi Olimpiáról szólva hangsúlyozta:

Nagyon büszkének kell lennünk, hisz Magyarország az esemény szervezőjeként olyan országok sorába áll be, mint például Kína, Oroszország, Japán, India. Nem csak a Nemzeti Színház, de az egész magyar színházi élet szakmai rangjának elismerése, hogy hazánk megkaphatta a Színházi Olimpia szervezési jogát – emelte ki Vidnyánszky Attila.

A virágkocsi indításának az idei virágkarneválon az a célja, hogy minél többen tudomást szerezzenek a 2023-es Színházi Olimpiáról. Amint azt Vidnyánszky Attila elmondta, a központi szimbólum a bárka. Az a hely, ahova be tudunk menekülni. Az a hely, ahol át tudjuk vészelni a nehéz időket. Az a hely, ami a színház is – mert a színház is menedékhely. Azok számára is, akik színházat csinálnak, és azok számára is, akik esténként eljönnek a színházba, feltöltődnek, új energiákkal élik tovább az életüket.

Ez a dolgunk. Ünnepeket hozzunk létre – mondta Vidnyánszky Attila.

Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese szerint a bárka is szimbólum, a város, Debrecen is az. Itt a magyar kultúrából, a magyar történelemből olyan lenyomatokat látunk ma is élő módon, amelyek nélkül nem tudjuk a saját identitásunkat sem pontosan megfogalmazni. Amint azt elmondta, az egyetem nyári akadémiájának résztvevői rendkívül sok élménnyel térnek haza.

Az akadémia a színházművészetre, a mozgóképművészetre, a médiába készülő hallgatók számára egy nélkülözhetetlen lépcső a graduális képzés megkezdése előtt. Összekovácsol, találkozási pontokat jelent az összes szak összes hallgatója között, s olyan közös élményeket nyújt, amelyekre alapozva teljesen másképp lehet együtt dolgozni.

A jövő évi Színházi Olimpiára érkezőknek már jelezték, hogy ők is hozzanak hasonló üzeneteket, amelyeket azon a bárkán fognak elhelyezni, amely az esemény megnyitója keretében 2023. április 16-án úszik majd a Dunán a Margitszigettől a Nemzeti Színházig. Az összes üzenetet tovább küldik majd a következő Színházi Olimpiára, ahol tovább gyarapítják őket.

Ez is érdekelhet