A Teva Gyógyszergyár Zrt. idén második alkalommal csatlakozott a Debreceni Karitatív Testület által szervezett adománygyűjtéshez, ami a Magyar Református Szeretetszolgálat és a történelmi egyházak részvételével valósul meg.
„A Teva büszke arra, hogy a vállalatnál kapott helyet az egyik gyűjtőpont. 2021. november 23. és december 13. között szervezték meg a gyűjtést, melyhez a cég debreceni dolgozói mellett a budapesti munkatársak is csatlakoztak. Mind a Tevának, mind pedig a munkavállalóknak fontos a helyi közösség támogatása, így korábban nagyobb mennyiségű kézfertőtlenítő-adománnyal is támogatták Debrecen szociális intézményeit, valamint több alkalommal is csatlakoztak különböző adománygyűjtő akciókhoz – így például a Dorkász Szolgálat szeptemberi gyűjtéséhez.” – írja közleményében a Teva.
Az idén összegyűlt adományok átadásán a Teva debreceni telephelyének vezetője, Radovan Toman, Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke, illetve Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi tagja vett részt.
Rózsahegyiné Juhász Éva megköszönte a Teva dolgozóinak, hogy gondolnak a rászoruló debreceniekre, akiknek a koronavírus-járvány időszaka megnehezítette a mindennapokat. Az adományok révén sok családhoz fog eljutni a segítség. Megköszönte a részvételt mindazoknak, akik az összefogással idén is együtt segítenek a debrecenieknek.
Radovan Toman örömét hangsúlyozta, hogy nagyon sok adomány összegyűlt. Reméli, a következő években megmarad az ünnepi adománygyűjtés hagyománya a cégnél. A Teva tevékenységéből fakadó célja, hogy a betegeket jobb életminőséghez segítse, ezzel párhuzamosan ennek az adománygyűjtésnek is az a célja, hogy kicsit jobbá lehessen tenni emberek életét.
Oláh István elmondta, egy-egy gyűjtés indulásakor nem lehet tudni, az akció mennyire lesz sikeres, lesz-e elég adomány a rászorulók széleskörű megsegítéséhez. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, Debrecenben létezik az a fajta összefogás, amely sikeressé teszi az adománygyűjtést.
„A Magyar Református Szeretetszolgálat jelmondata a Bibliában megörökített, Jézustól származó idézet: Nagyobb boldogság adni, mint kapni. ” – szólalt fel Oláh István. Bízik abban, hogy a Teva munkatársai is örömöt éreztek az adománygyűjtés során, hogy segíthetik a rászorulókat, és ott volt a szívükben a vágy, hogy jobbá tegyék fiatalok, családok, idősek ünnepi időszakát.