A Berettyóújfalui Járásbíróság 2024. december 5-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki pornográf tartalmú képeket kért egy kislánytól.
Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartamára vonatkozóan.
A büntetlen előéletű 19 éves fiatalkorú vádlott – aki az elkövetéskor 17 éves volt – az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a vádirattal egyezően elismerte, valamint a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíró elfogadott.
A járásbíróság a vádlottat tizenkettedik életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt az ügyészi mértékes indítvány szerint 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztett. A bíróság a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől, továbbá mellé pártfogó felügyeletet is elrendelt. A pártfogó felügyelő a fiatalkorú fiú esetében rá fog erősíteni a társadalmi együttélés szabályainak betartására.
Az ítélet szerint a vádlott 2022. február 16-át megelőző napokban hajdú-bihari otthonában tartózkodott és okostelefonjával egy közösségi alkalmazáson keresztül megismerkedett egy Somogy vármegyében lakó 10 éves kislánnyal. A vádlott és a sértett egy másik közösségi alkalmazáson, privát formában folytatták később a társalgást, amely során a fiú megtudta a sértett életkorát, valamint azt, hogy általános iskolai tanuló.
A vádlott ezt követően elhatározta, hogy a sértettet megtéveszti annak érdekében, hogy a kislányról pornográf tartalmú képeket és videókat szerezzen be. A terv végrehajtása érdekében az egyik közösségi oldalon létrehozott egy álprofilt, majd magát egy fiatal lánynak kiadva a sértettől olyan felvételeket kért, amelyeken ő meztelenül látható.
A sértett a kérésnek eleget tett, majd a képeket és videókat elküldte az ismeretlen fiatal nő – ténylegesen a vádlott – részére. A kislány édesanyja tudomást szerzett a történtekről és feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították a vádlottat, akinek a lakcímén kutatást tartottak, amely során megtalálták és lefoglalták a bűncselekményhez használt mobiltelefont. Az eljárás során a készülékből kimentett adatok között a nyomozók a sértettről készült képeken felül találtak még két ismeretlen, 12. életévét be nem töltött sértettről képeket, amelyeket a vádlott egy ismeretlen internetes oldalról szerzett meg. A képek minden esetben a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, közvetlen közelről, feltárulkozó módon mutatták be.
A Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.
forrás: birosag.hu