Átadták a Debreceni Extrémsport Parkot

Befejeződtek a kivitelezési munkálatok a Tócóvölgyben – elkészült a Debreceni Extrémsport Park a Debreceni Jégcsarnok mögötti területen. A létesítményt Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára és Papp László, Debrecen polgármestere adta át 2023. március 18-án.

Amint azt az átadón Papp László elmondta, egy igazán hiánypótló beruházást sikerül átadni a sportszerető közönségnek, hiszen a város nagyon-nagyon hosszú ideje tervezte ennek megvalósítását. 2015-ben indult a közös gondolkodás a városban működő sportszervezetekkel arról, hogy ez a sportpark hogyan nézzen ki, milyen legyen a tartalma, jellege, formája. Ezerféle igény, javaslat született. Mindent biztosan nem lehetett beépíteni ebbe a pályába, de úgy készült el, hogy minden érintett sportszervezet véleményét, javaslatát meghallgatta a város, s amire volt forrás, az megvalósult ebben a komplexumban. A létesítmény több mint 660 millió forintba került. A Debreceni Extrémsport Park esetében egy nagyon speciális, több sportágat kiszolgáló parkról beszélünk. Öt pályát tartalmaz: BMX freestyle, trialkerékpár-, gördeszka-, görkorcsolya- és kerékpáros pumpapályát. Papp László szerint ez a komplexum újabb lökést ad ezen sportágak fejlődésének a városban, hiszen a pályák kialakításakor nagyon fontos szempont volt az, hogy a kezdőktől a versenysportolókig mindenki használhassa, élvezhesse őket, gyakorolhasson, próbálja ki képességeit. A polgármester bízik abban, hogy Kelet- Magyarországon új lendületet kap minden olyan sportág, amelyik itt most otthonra tud találni, s a sportolók is meg tudják majd erősíteni, hogy az a törekvés, az a szándék, ami a pálya tervezése és megvalósítása során a város részéről megfogalmazódott, az valóban egy jó ügyet, a fejlődésüket tudja szolgálni. Papp László megköszönte Révész Máriusz államtitkárnak és a kormánynak a Debreceni Extrémsport Park megvalósításához nyújtott folyamatos támogatását, mivel ez a beruházás a jelenlegi komplexitásában pusztán jelentősmértékű önkormányzati önerőből, részben európai uniós és részben kormányzati támogatás nélkül nem jöhetett volna létre.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára arról a feladatáról beszélt, mely szerint olyan létesítmények létrehozását, olyan programok szervezését kell segítenie, aminek köszönhetően az emberek mozognak, egészségesebben élnek, fittebbek lesznek. Munkatársaival együtt nagyon sok mindent tett ezért az elmúlt időszakban, s ennek a tevékenységnek van egy különösen fontos célcsoportja: a gyerekeké.

A mindennapos testnevelés bevezetése ellenére a gyerekek egyre kevesebbet mozognak, az elhízott és túlsúlyos gyerekek aránya évről évre nagyobb. Ezért nagyon fontos kitalálni azt, hogyan is lehetne a gyerekeket megszólítani. Ez egy olyan park, ami teljesen biztos, hogy nagyon-nagyon sok gyermeket meg fog szólítani. Nagyon sok fiatalt rá fog venni arra, hogy mozogjon. A testnevelési órákon viszonylag kevés gyerek döbben rá arra, hogy ő nagyon-nagyon megszerette a sportot. De aki ezeken a pályákon elkezd biciklizni, gördeszkázni, és sok-sok időt fordít arra, hogy a kunsztokat megcsinálja, az soha nem fogja ezt abbahagyni. S az is fontos, hogy az itt űzhető sportágak mára olimpiai sportágakká váltak. Debrecen igazán büszke lehet erre a létesítményre. Az államtitkár külön is hangsúlyozta: példaértékű és előremutató, hogy ez a létesítmény a használói igényeinek figyelembe vételével épült. Ez a feltétele annak, hogy hazánkban olyan pályákat tudjunk létrehozni, amelyeket az ezeket a sportágakat űzők szívesen fognak használni. Révész Máriusz azt kívánta, hogy nagyon-nagyon sokan használják ezt a létesítményt az elkövetkező időszakban, és járuljon hozzá ez a pályarendszer ahhoz, hogy Magyarországon a fiatalok egészségesebben éljenek, többet mozogjanak, legyenek fittebbek. És ha mindezek mellé – akár úgy, hogy a magyar válogatott tagjai éppen itt, Debrecenben készülhetnek fel – még egy-két olimpiai eredmény is bejön, annak csak örülhetünk.

Az átadó keretében Vígh Tamás Debreceni Extrémsport Park szakmai vezetője, Takács-Kiss Márta, Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség elnökségi tagja, valamint Ujváry Zoltán válogatott BMX-versenyző adott hangot örömének azzal kapcsolatban, hogy a sportolókkal együttműködésben épült meg ez az európai szinten is a legjobbak közé tartozó létesítmény, amely lehetőséget ad az utánpótlás biztosítására, világszínvonalú versenyzők kinevelésére, valamint a jelenlegi válogatott versenyzők számára is kiváló edzési helyszínként szolgálhat.

Az eseményen jelen volt Berkó Lajos, a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkári Kabinetének kabinetvezetője, Pósán László országgyűlési képviselő és Széles Diána, Debrecen alpolgármestere is. Az átadót követően az érdeklődők máris birtokba vehették a Debreceni Extrémsport Parkot.

Forrás: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 

Ez is érdekelhet