A Bethlen utca és a Hunyadi utca kereszteződésében ütközött egy autó a villamossal.
Olvasóink jelezték, hogy állítólag a jelzőlámpa számlálója volt a hibás.
DKV tájékoztatása szerint:
A DKV Zrt. tájékoztatja az utasokat, hogy baleset történt a Bethlen utcánál, mely érinti az autóbusz és villamos-közlekedést is. A rendőrségi helyszínelés ideje alatt az Egyetem sugárút irányába a 10-es, 10Y-os 13-as és a 33Y-os autóbuszok terelőútvonalon közlekednek. A 2-es vonalon a villamosok pedig három szakaszban közlekednek.
A 2-es villamosok közlekedési rendje:
– Nagyállomás – Kálvin tér – Nagyállomás
– Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) – Szent László Görögkatolikus Gimnázium – Kölcsey Központ (Hunyadi János utca)
– Szent László Görögkatolikus Gimnázium – Doberdó utca – Szent László Görögkatolikus GimnáziumFelhívjuk utasaink figyelmét, hogy a 2-es vonalán csak átszállással lehet közlekedni. Az utazás elején érvényesített vonaljegy átszállás után is használható, azonban azt minden járművön érvényesíteni kell!
A 10-es, 10Y-os, és a 13-as autóbuszok terelőútvonal a Tudáspark/Pallag irányába:
Eredeti útvonal – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György út – Füredi út – Egyetem sugárút – eredeti útvonalA 33Y-os autóbusz terelőútvonala Nagymacs irányába:
Eredeti útvonal – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György út – Füredi út – eredeti útvonalA terelés ideje alatt a járatok az Egyetem sugárút irányába található Honvéd utca megállóhelyet nem érintik.
A DKV Zrt. köszöni az utasok megértését és türelmét!
Bárkinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatosan, jelezze kommentben vagy e-mailben az [email protected] címen.
Frissítve:
2022.02.01. 14:40
A kettes villamos közlekedése zavartalan.
Cikkünk folyamatosan frissül.