Az Alföldi Nyomda tízmillió tankönyvet nyomtat

Biztosított az idei tankönyvellátás: több, mint 13 millió példány példány gyártása van folyamatban. A munka nagy részét idén is az Alföldi Nyomda végzi. Az előző évhez hasonlóan a köznevelésben és a szakképzésben 1,2 millió diák ingyen kapja a tankönyveket.

Az Alföldi Nyomda a hazai tankönyvgyártás központja. 13 millióból több mint 10 millió könyv és munkafüzet készül ott.

Nagyon nehéz ez a munka, mert rövid idő alatt kell nagyon sok tankönyvet előállítani. Az idén külön „cifrázta” a mi helyzetünket a közismert papírprobléma – mondta György Géza, az Alföldi Nyomda Zrt. vezérigazgatója.

György Géza

Duplájára nőtt a papír ára és a beszerzés is egyre nehezebb. Ennek ellenére minden tankönyv időben elkészül – ezt Pósán László országgyűlési képviselő mondta. „Azt is meg lehet tanulni az Alföldi Nyomdától, hogyan lehet egyáltalán nem kedvező körülmények között azt a fajta biztonságot és termelési stabilitást megteremteni, aminek itt tanúi vagyunk” – fűzte hozzá Pósán László.

Puskás István alpolgármester úgy fogalmazott: a város számára is büszkeség, hogy a nemzet tankönyvei Debrecenben készülnek.

Meg tudja mutatni Debrecen helyét a nemzet kultúrájában, meg tudja mutatni számunkra is a debreceniség legszebb, legfontosabb értékeit – mondta.

A köznevelésben és a szakképzésben 2020 óta ingyenes a tankönyv, ez idén 1 millió 200 ezer tanulót érint – ismertette Maruzsa Zoltán.

Maruzsa Zoltán

A köznevelésért felelős államtitkár hozzátette: az elmúlt hónapok munkájának köszönhetően minden kiadvány időben megérkezik az intézményekbe.

A napokban mind a 13 millió tankönyv – amire szeptemberben az iskolákban szükség van – elkészül. Megindul azokba a raktárakba, ahonnan augusztus elsején megkezdődhet a tankönyvek kiszállítása az egyes iskolákba – jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár.

A kormány ebben az évben több, mint 13 milliárd forintot fordít a tankönyvprogramra.

Forrás: debrecen.hu

Ez is érdekelhet