Az étrendünk is hatással van a rák kialakulására

A táplálkozás és a tumorok kialakulásának kockázata közötti kapcsolatot vizsgálták az állatvilágban a Debreceni Egyetem munkatársainak közreműködésével. A hidrákon és zebrahalakon végzett kísérletek kimutatták: az étrend korlátozása megakadályozta vagy lassította a rák kialakulását. A kutatási eredmények jótékonyan segíthetik az egészségesebb élet megőrzését. 

 Dr. Tökölyi Jácint, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék egyetemi docense elmondta: a kutatás egy hosszútávú együttműködés része, és ez az egyik állomása.

– A Montpellier-i Egyetemen van egy kutatócsoport Frédéric Thomas professzor vezetésével, amely a tumorok kialakulását evolúciós és ökológiai megközelítésből vizsgálja. A közösen végzett kutatásunk egy olyan összefüggésre vonatkozik, amit emlősökre nézve relatíve jól ismerünk, most pedig általánosítottuk az állatvilág egészére.

Megállapítottuk, hogy összefüggés van a kalóriafogyasztás, vagyis a bevitt táplálék mennyisége és a rák kialakulásának kockázata között. Az édesvízi hidrákat és zebrahalakat vizsgálva arra jutottunk, minél magasabb a fogyasztás, annál magasabb a rák kialakulásának esélye. A rák mellett az öregedéssel járó megbetegedésekre is érvényes ez – tájékoztatott dr. Tökölyi Jácint.

Az egyetemi docens kiemelte: az összefüggést a meglévő kutatások alapján nem olyan egyszerű kimutatni az embereknél, több évtizedes kísérletekből kevés akad, a főemlősök esetében viszont egyértelműen alá lehet támasztani a táplálkozás és a tumorok kialakulásának kockázata közötti viszonyt.

– Biztosan kijelenthető, hogy jelentős egészségügyi előnyökkel jár a csökkentett táplálékfogyasztás, ezt kísérleteink bizonyították. Még csak „felülről karcoljuk”, hogy mi is zajlik a háttérben. Folytatjuk a munkát, és bízunk benne, ezzel is segíthetünk megfejteni, miért, hogyan alakulnak ki tumorok – mondta a szakember.

 

A kutatás nemzetközi koprodukcióban készült mintegy öt éven át, a Debreceni Egyetem szakemberei francia, kanadai és ausztrál tudósokkal működtek együtt.

Eredményeiket nemrég a Scientific Reports nevű lapban publikálták – tájékoztatott az egyetem Sajtóirodája.

 

Kíváncsiak voltunk arra, hogy az étkezéssel foglalkozó szakember mit javasol a helyes étkezési egyensúly fenntartásához.

Balázs Katalin dietetikus elmondta:

Sosem késő egészséges ételekre váltani a megszokott kényelmes, de számos betegséget előidézhető zsíros, szénhidrátban gazdag, előre feldolgozott, kész ételek fogyasztása helyett. S meghatározó a mértékletes étkezés is.

A jól megfontolt, egészségtudatos étkezés tíz esztendővel is növelheti az életesélyeket.

Kerülendő: a zsír, a zsíros-, és vöröshúsok, a fehér liszt-, és cukor mértéktelen fogyasztása a napi étkezés során. A túlsózott -, és cukrozott ételek ugyancsak veszélyt rejtenek, így már gyermekkorban javasolt ezek kerülése s a túltáplálás.  Épp úgy, mint a cukros, tartósítószeres, mesterséges színezékes üdítők, édességek, a fehér lisztes sütemények, az alkohol, a túlzott feketekávé és a feldolgozott hústermékek, konzervek mértéktelen fogyasztása, melyekben megannyi káros adalékanyag és tartósítószer található.

 

Javasolt: Cukor helyett a méz-, vagy a nyírfacukor használata, valamint felnőtteknek, az aszpartam mentes édesítőszer, továbbá a bőséges zsírszegény tej, tejtermékek, sajtok, túrók, kefir -, joghurt félék, a nyers vagy fagyasztott zöldségek párolva készítése, a teljes kiőrlésű gabonából készült, magvas pékáruk, valamint a hajdina, a zab, a rozs hozzáadásával készült ételek előnyben részesítése.

 Napi rendszerességgel fogyasztott gyümölcsök, diófélék, magvak, fehérhúsok (baromfi és halfélék) fogyasztása, otthoni elkészítése is javítja az egészségünket, ha következetesek maradunk.

A tiszta csapvízből legalább két litert igyunk, de választhatjuk az ásványvizet, vagy gyümölcsteákat is. Fekete-, és zöldteát este már ne igyunk a pihentető alvás érdekében. 

A habarással készült főzeléknek, a tojásnak, a friss – lehetőleg hazai – zöldségeknek, gyümölcsöknek is szerepe van a kiegyensúlyozott táplálkozásban, mint ahogyan a mediterrán és a rostban gazdag ételeknek is.

Ügyeljünk arra, hogy naponta 4-5 alkalommal étkezzünk és soha ne együnk jól lakásig, s lehetőleg este 19 óra után semmilyen nehéz étellel ne terheljük a gyomrunk-, a beleink működését.

A napi rendszerességgel végzett, nem megterhelő testmozgás, ami lehet egészséges séta a friss levegőn, ugyancsak az emésztést, a jó közérzetünk megteremtését szolgálják.

 

 

 

Ez is érdekelhet