Battai Sugár országos bajnok, de a többiek is remekeltek

Új időpontban, új helyszínen és talán még nagyobb tétért zajlik péntektől vasárnapig a vívó országos bajnokság a Ludovika Arénában, ahol hat DEAC-kardozó is érdekelt.

Több évtizedes hagyományt változtatott meg a szakma kérésére a Magyar Vívó Szövetség. A nemzetközi versenynaptár és az olimpiai menetrend miatt az országos bajnokság megszokott, karácsony előtti időpontját áthelyezték május végére, egészen pontosan a mostani hétvégére. Az esemény fontos kérdésekben is dönthet, mert ugyan az már biztos, a DEAC tehetsége, Battai Sugár ott lesz csapatban a párizsi olimpián, de az még kérdéses, hogy egyéniben is vívhat-e. Ezért az ob-n nyújtott teljesítmény sokat nyomhat a latban, még akkor is, ha Boczkó Gábor szövetségi kapitány a végső döntést a jövő hónap közepén Baselben rendezendő Európa-bajnokság után hozza meg.

A küzdelmek pénteken kezdődtek és Battai Sugár mellett még két női vívónk, Kis Abigél és Fekete Ágnes lépett pástra, a férfiaknál pedig Bányay Marcell, Sápi Vince és Szabó Márton ragadott kardot.

Közülük csak Fekete Ágnes nem került a 32-es közé, a többiek sikerrel jutottak el idáig – világbajnokunk kiemeltként rögtön a főtáblára került –, így a mai napon is számos DEAC-érdekeltségű asszót láthatott a közönség a Ludovika Arénában (amely egyébként új helyszínnek számít, mivel korábban a BHSE-csarnok adott otthont ennek a versenynek).

A lányoknál – ahogy arra számítani lehetett – Battai Sugár teljesített a legeredményesebben, hiszen a döntőig menetelt. A négy között Katona Renátával csapott össze és nyert 15:10-re, majd a fináléban másik válogatottbeli csapattársával, Pusztai Lizával találkozott. A két világbajnok asszóját Battai Sugár nyerte meg 15:9-re, aki ezzel megvédte címét és idén is országos bajnok!

Dávid László a másik tanítványára, Kis Abigélre is büszke lehet, hiszen a negyeddöntőig jutott – itt Pusztai Liza állította meg –, és az előkelő nyolcadik helyen zárt.

A fiúk is szépen szerepeltek. Sápi jutott a legtovább, a nyolcaddöntőben a Vasas színekben versenyző, Rabb Krisztiántól kapott ki 15:8-ra, és ezzel a 13. pozícióban zárt. A másik két vívónk nem jutott a legjobb tizenhat közé, így Bányay a 19., Szabó a 30. helyen végzett.

Vasárnap csapatban újabb nagy csaták következnek.

Forrás: DEAC

Ez is érdekelhet