Befejeződött a Zöld Város Program az Újkertben!

“A fejlesztésnek köszönhetően 117 ezer négyzetméternyi terület újult meg. A beruházás által többek között 8 sportpálya, 2 új kondipark, 5 játszótér, egy KRESZ-pálya és kültéri színpad is várja a családokat, valamint 32 új és 32 felújított parkolóhely teszi élhetőbbé a városrészt.” – közölte Papp László, Debrecen polgármestere, Facebook bejegyzésében.

A látványos szabadtéri élményparkkal gazdagodott az Újkerti városrész. A 830 milliós beruházásban kiemelten fontos prioritásként kezelték azt, hogy megújjítsák a zöldterületeket. Ennek értelmében 83 fát és 38 ezer cserjét is elültettek. 

“Nagyon fontos a program során, hogy a kevésbé használt, tehát nem gyalogosok által kijárt területek, hanem a védhető területek esetében a füvesítés, hogy a zöld területeknek a megújjítása ebben a formában is megtörténjen, s ez 70 ezer négyzetmétert érintett” – nyilatkozta Debrecen polgármestere.

A 2027-ig tartó uniós fejlesztési ciklusnak szerves részeként szeretnék folytatni az ehhez hasonlatos célt szolgáló közjóléti beruházásokat. “ Ez egy nagyon komoly fejlesztés ami itt az Újkertben is zajlott, de van tennivalónk és a következő TOP Pluszos forrásokból is igyekszünk forrást biztosítani arra, hogy a zöldváros programok a következő években is folytathatóak legyenek.” – nyomatékosította Papp László.

Azon dolgozunk, hogy továbbra is fejlesszük és szépítsük a városnak ne csak a kertvárosi, hanem a lakótelepi részeit is. A következő nagy program az Újkertre, Vénkertre és Tócóskertre kiterjesztett parkolóhely-kapacitásbővítés lesz” – nyilatkozta az eseményen jelen lévő Kósa Lajos, országgyűlési képviselő. 

A most átadott terület nevére vonatkozóan a városvezetés névjavaslatokat vár a lakosságtól, ezzel lehetőséget adva a debrecenieknek, hogy egy internetes szavazás által fejezhessék ki véleményüket és nyerje el méltó új nevét a park.

Ez is érdekelhet