Busójárásra fel!

A helyi legendával ellentétben, valószínűsíthetőleg nincs történeti alapja annak, hogy a busójárás a törökök kiűzésével hozható kapcsolatba, miszerint éjszaka hajókkal átkelve a Dunán zajolva zavarták ki a törököket. A balkáni eredetű sokácokhoz, akik Mohács 1687-es felszabadulását követően 10 évvel érkeztek a területre, köthető a népszokás, melyről ma már tudjuk, hogy feltételezhetően itt érte el végleges formáját.

 

Mi is az a busójárás?

Ez nem más, mint egy tavaszváró, téltemető népszokás, mely a Mohácson és környékén élő sokácok (javarészt római katolikus vallású délszlávok) alakoskodó néphagyománya, melyet a 2009-es Abu-Dzabiban tartott gyűlése óta az UNESCO is számon tart szellemi örökségként, 10 éve pedig Hungarikumként is azonosítjuk.

 

Kik a busók?

A birkabőrcsuklyás, fűzfából faragott és állatvérrel festett maszkos alakok, akik ezek mellett a jellegzetes kellékeikről, így a kolompok, kereplő és kürt hármasáról is híresek. Léteznek még úgynevezett “szép busók is”, akik a hagyományos sokáci népviseletet öltik magukra és egy fátyollal takarják el az arcukat. 

 

A járás során találkozhatunk még jankelékkel is, akik feladata az utcán sétáló emberek távoltartása a busóktól – mely cél érdekében akár a maguknál hordott hamuval, fűrészporral vagy akár keményebb tárgyakkal is megtöltött zsákot is bevethetik. 

Néhány érdekesség a hagyományról:

  • egy elvi szabály szerint, a gyermekek nem közelíthetik meg az alakoskodók csoportját, mivel ez szabotálja a varázslat sikerességét 
  • egy felvonuló menet három csoportból épül fel, és az elsőnél találjuk a menet kürtjét, mely akár 2-4 méter is lehet
  • a harmadik egység a már említett jankelék csoportja. Az Ő arcukat korom “dísziti” 

 


A 2022-es Mohácsi Busójárásra február 24. és március 1. között kerül sor, mely a jelenleg érvényben lévő jogszabályok értelmében védettségi igazolvány nélkül is látogatható.

 

Programajánló az idei rendezvényről a teljesség igény nélkül

(A programok forrása és további események az esemény weboldalán található)

 

Február 24. – Kisfarsang

  • 14.00 Busójárás nyitórendezvénye a Széchenyi téri színpadon

ezt követően a nap hátralevő részében számos előadással és táncházzal készülnek a szervezők a vendégek számára

 

Február 25.

  • 10.30 „Szívemben a Busójárás” című gyermekrajz pályázat megnyitója a Busóudvarban
  • 10.00 – 16.00 Dudás konferencia hazai és nemzetközi szakemberek közreműködésével a Kanizsai Dorottya Múzeumban 
  • 17.00 „Maszkok, busó kellékek és egyéb népművészeti tárgyak” kiállítás megnyitója
  • 18.00 Poklade/Átváltozás c. film bemutatója, majd az Átváltozás Nagy Busókönyv c. kiadvány hivatalos bemutatója és kerekasztal beszélgetés Juhász Balázs fotográfussal és Dr. Csonka Takács Eszterrel a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának Igazgatójával a Mohácsi Kossuth Teátrum Művelődési Házban. (A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: Tourinform Mohács, [email protected])

 

Február 26.

  • 10.00-16.00 Farsangi készülődés, kocsi díszítés és ételkóstoló a Vidák busócsoporttal, mohácsi tambura zenekarokkal a Kanizsai Dorottya Múzeumban. 
  • 10.00 „Jankele udvar”- Ismerkedés a Jankelékkel, interaktív kiállítás és foglalkozás a Sebaj Busó csoporttal, ételkóstoltatás és tánctanítás ( Eötvös u.6.)
  • 15.20 „A legenda újraéled” – a Drugovi busócsoport megemlékezése a II. mohácsi csatáról – koszorúzás A három vitéz szobránál a Széchenyi téren 

 

Február 27. – Farsangvasárnap

  • 9.00 Nyitott udvar – betekintés a  „Télűzők” busócsoport farsangi készülődésébe (Vörösmarty u 7/b) 
  • 10.00 Találkozás a Kolompos busócsoport tagjaival, ételkóstoltatás a Szerb templom udvarában
  • 12.30 Busók csónakos átkelése a Dunán a Sokac-révben
  • 14.00 „Mesterjegy” Englert Antal 50 éves jubileumát ünneplő népművészet mestere és Lukács Gábor népi iparművész alkotóháza
  • 14.30 Busófelvonulás –  Kóló tér – Tomori utca – Dózsa György utca – Szabadság utca – Széchényi tér 
  • 16.00 Busóavatás, polgármesteri köszöntő a Széchenyi téri színpadon

Február 28.

  • 13.00 Kersics Anka emléktáblájának megkoszorúzása a Sokac-körben, majd a busók hagyományos házról-házra járása a Kóló téren és a környező utcákban

 

Március 1. – Húshagyókedd

  • 15.00 Busófelvonulás – Kóló tér – Bakács utca – Dózsa György utca – Szabadság utca – Széchenyi tér
  • 16.00  „Busókép” és „Sokaclánykép” a Városháza lépcsőjén
  • 16.00 Szabad farsangolás a város utcáin 
  • 18.00 Máglyagyújtás, koporsóégetés a Buso Club közreműködésével a Széchenyi téren 
  • 18.00-tól Táncház a Busókkal a Széchenyi téren

 

Forrás: https://www.mohacsibusojaras.hu/

Ez is érdekelhet