Elindult az ország első vasútvillamosa – Debrecen és Nagyvárad között épülhet meg a következő útvonal

Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő vasútvillamos (tram-train), aminek példájára a jövőben Debrecen és Nagyvárad között is közeledhet majd a jármű.

Forrás: MTI

Az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény november 29-én fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagy állomásról.

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. A hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. Az utazás időtartama várhatólag 35 perc lesz.

A tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába. – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter

A miniszter azt is kiemelte, hogy a következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között hoznak létre. A cél ezáltal, hogy a határ két oldalán élő magyarokat összekössék és könnyebb legyen mindkét fél számára a közlekedés.

Ez is érdekelhet