Csaknem kétszáz programmal várja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem

Csaknem kétszáz programmal várják az érdeklődőket a Debreceni Egyetemen a kutatók éjszakáján, szeptember 27-én.

Az intézmény 17. alkalommal csatlakozik a rendezvénysorozathoz. Számos helyszínen lesznek programok, köztük a zeneművészeti kar épületében, ahol ezúttal a megszokottnál nagyobb kínálattal készülnek – közölte a DE tudományos rektorhelyettese az esemény sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Az egyetem közleménye szerint Csernoch László azt mondta, hogy a DE szinte minden campusán, így Debrecen mellett Nyíregyházán, Szolnokon és Hajdúböszörményben is csatlakozhatnak az érdeklődők a Kutatók éjszakájához, amelynek keretébenszórakoztató és inspiráló módon mutatják be a tudomány sokszínűségét és az emberek mindennapi életére gyakorolt hatását„.

Mi a közös Taylor Swiftben, a műszaki játszótérben, a kémiai szabadulószobában és a földikutyában? Mindez kiderül a Kutatók éjszakáján Debrecenben – fogalmazott a rektorhelyettes.

A programban szinte minden tudományterület képviselteti magát – hangzott el a zeneművészeti kar épületében tartott sajtótájékoztatón.

A kar a tudomány és a művészet, az előadás és a kutatás metszéspontjait próbálja majd bemutatni. Az Egyetemi Templomban lép fel a Kürt Kvartett a Kürtös latin dallamok című műsorral, több előadás is elhangzik, az egyetem központi épülete előtt pedig Ritmus a részecskék között címmel hangzik majd el a könnyűzenei intézet hallgatóinak retroslágereket is felvonultató koncertje.

Mándy Zsuzsanna, a DE tudományos munkatársa hozzátette: minden korosztály találhat neki tetsző előadást, elfoglaltságot. A program elsődleges célja, hogy érdekes előadásokon, látványos bemutatókon keresztül a különböző tudományterületek és azok oktatói, kutatói egy éjszaka során bemutatkozzanak a nagyközönségnek, kellemes és szórakoztató kikapcsolódást biztosítva számukra – hangoztatta Mándy Zsuzsanna.

Ez is érdekelhet