Csoda kellett, de az FTC ellen tört meg a DVSC rossz sorozata

A DVSC-nek a három vereséget hozó sorozatát a Groupama Arénában sikerült megtörnie, nehéz kezdés után tudott 1 pontot elhozni a Ferencváros vendégeként.

Sok sérülttel (Meldin Dreskovic, Alexander Mojzis, Christian Manrique, Joao Oliveira) és egy eltiltott játékossal (Dusan Lagator) kellett a szakmai stábnak készülnie az FTC-DVSC összecsapásra. Ennek eredménye volt, hogy Kusnyír Erik belső védőt játszott, illetve a fiatal Baranyai Nimród és Vajda Botond is bekerült a kezdőcsapatba. Persze hozzá kell tenni, hogy a tabellát vezető Ferencváros sem volt könnyű helyzetben, hiszen 16 nap alatt öt tétmérkőzésük volt a találkozó előtt, a hét közben például a Fiorentina ellen játszottak 2-2-t.

Ferencváros - Debrecen, 2023. október 8.

A DVSC számára mint egy rémálom, úgy kezdődött meg a mérkőzés, hiszen egy védelmi hibát követően már a 16. másodpercben vezetett a Ferencváros Marquinhos fejes góljával. A 18. percben pedig Abu Fani majdnem duplázta az előnyt, Megyeri Balázs hatalmasat védett. Egy perccel később viszont a szögletet követően Samy Mmaee fejesével már ténylegesen 2-0-t mutatott a stadion kivetítője.

Az első félidőben bár Romanchuk és Bárány is kapott lehetőséget arra, hogy gólt szerezzen (előbbi felé lőtt, utóbbi elől az utolsó pillanatban tisztáztak), nem sok jele volt annak, hogy pontot szerezhet a DVSC. A hosszabbításban sikerült egy szabadrúgásból szépíteni, a fent már említett Vajda Botond mutatta meg, hogy érdemes volt a kezdőbe nevezni, 6 méterről lőhetett a kapura, így 2-1-es állással vonultak félidőre a csapatok.

A DVSC a félidőben becserélte Szécsi Márkot és Bévárdi Zsombort. A házi gólkirály, Stefan Loncarnak volt jó esélye a gyors egyenlítésre, viszont Dibusz védte a közeli lövését. Ekkor viszont már érzékelhette mindenki, hogy az első 20 perc egyoldalúsága után a második félidőben kiegyensúlyozottabb lett a meccs, forrott a levegő és mind a két csapat magasabb fokozatba kapcsolt.

Megyeri a 60. percben még Botka távoli lövését védte, majd a 64. percben egy gyors támadás végén Brandon Domingues tört be a 16-oson belülre, a védőjét kicselezve pedig a kapu bal oldalát lőtte ki. Bár Dibusz bele tudott ütni a labdába, az így is a hálóban kötött ki, ezzel pedig az állás 2-2-re módosult.

Ferencváros - Debrecen, 2023. október 8.

Az utolsó fél órában főleg az FTC akarata érvényesült a játéktéren, de volt néhány veszélyes debreceni lehetőség is. A Fradi majdnem megszerezte harmadik gólját, viszont azt les miatt visszavonták. A véghajrában gól nem született, viszont a fővárosiak tehetsége, a fiatal Lisztes Krisztián gyorsan összegyűjtött két sárga lapot és kiállításra került.

Nem volt könnyű játszani, sokan hiányoztak a keretből, ráadásul az első percben hátrányba kerültünk. Azt kértem a játékosoktól, legyenek önmaguk, attól függetlenül, hogy kivel kell megküzdenünk. Az első 20 perc sokkja után egy kisebb csodát produkáltunk, bátrak voltak a játékosaink, dicséretet érdemelnek. Csodálatosak voltak! – nyilatkozta a legújítás Srdjan Blagojevic, a DVSC vezetőedzője.

A DVSC három vereséget követően tehát a 2-2-vel sikeresen elcsent egy pontot a listavezető Ferencvárostól idegenben, közel 13 ezer néző előtt.

Ezzel a DVSC a 7. helyen maradt 13 ponttal, viszont mindenképpen pozitívum, hogy sikerült megtörni a rossz sorozatot. Az első helyen továbbra is a Ferencváros áll 19 ponttal, azonban ők egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Válogatott szünet következik (szombaton Magyarország-Szerbia Eb csoportmérkőzés), így következőnek október 22-én játszik a Debrecen és a Fehérvár lesz az ellenfele a Nagyerdei Stadionban.

Ez is érdekelhet