
A kötelező élelmiszerakciók június 1-től kezdődnek hazánk boltjaiban, aminek köszönhetően húsz termékkategóriában lesz olcsóbb a bevásárlás. Ez az intézkedés is, ami szeptember 30-ig tart, hozzájárulhat az infláció gyors letöréséhez – adta hírül Magyarország Kormánya. A pontos élelmiszerek listáját lentebb adjuk közre.
Csütörtöktől a nagyobb boltokban húsz termékkategóriában tudunk majd jóval olcsóbban élelmiszereket vásárolni, amit a Magyar Közlönyben május elsején tettek közzé. A kötelező bolti akciókat 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni a kereskedők.
Az üzemeltetőknek új plakátokat is ki kell tenniük a boltok bejárataihoz, melynek feliratán szerepelnie kell, hogy a Kormány a családok védelmében új, inflációellenes intézkedés mellett döntött. Továbbá online felületen is fel kell tüntetni az árcsökkenéssel összefüggő tájékoztatást.
Erre azért is van szükség, mert nem mindenki tud tájékozódni naprakészen, másrészt a vásárlók pontos tájékoztatása nem kerülhető meg egyetlen boltban sem.

A mostani intézkedés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kereskedők, üzletvezetők kötelesek egy-egy terméket legalább tízszázalékkal leárazni, a megelőző egy hónapban érvényben lévő legalacsonyabb árhoz képest. Ha tehát a sertéscomb 1700 forint volt, akkor most abból 10 százalékot köteles levonni az üzletvezetője, s úgy értékesíteni az árut. Egy terméket maximum két hétig lehet egybefüggően leárazva tartani a kötelező akció keretében, majd újabb árut kell kiemelni a boltokban a Kormányrendelethez igazodva.
Fontos tudni, hogy ár – stop alatt lévő terméket tilos bevonni a most kezdődő Kormányzati akcióba!
Lássuk, mely árukra vonatkozik a június 1-jén induló kedvezményes vásárlás hazánk üzleteiben.
- Baromfihús
- sertés-, marhahús és egyéb húsféleségek
- Hal, halkonzerv
- Húskészítmények
- Tej, tejföl és azok helyettesítői
- Joghurt és egyéb savanyított készítmények
- Egyéb tejtermékek
- Sajt
- Vaj, margarin és készítményei
- Egyéb zsiradékok (növényi és állati)
- Kenyér
- Péksütemények
- Száraztészta, rizs
- Liszt, cukor, tartósított lisztesáru
- Friss zöldség
- Friss gyümölcs
- Gyümölcs-, zöldséglé
- Készételek, fűszerek, ételízesítők
- Kávé, tea
- Ásványvizek, üdítők
Az árcsökkentés idején egyéb költség, díj nem számolható fel, ami a vásárlókat hátrányos helyzetbe hozhatná.

A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése fokozottabb és folyamatos lesz. A kormányrendelet megsértése az adott esettől függően 500 ezer és 3 millió forintos bírságot vonhat maga után az üzletekben.
A cél a boltok túlárazásának megállítása, a vásárlókra hárított irreálisan magas költségek megfizettetése.
A június 1-jén kezdődő akció is folyamat hozzájárul az infláció csökkenéséhez.