A DEAC férfi kosarasai folytatják remek szériájukat. Legutóbbi találkozójukon Debrecenben fogadták az utolsó előtti helyen szerénykedő Zalaegerszeg együttesét, az elhalasztott harmadik forduló pótlásaként. A Debreceni Egyetem csapata meccsével az idei kiírásban legtöbbször pályára lépett alakulatává „érett”.
A csata szorosan kezdődött, fej fej mellett haladtak a felek. Az első negyedet a Zalakerámia nyerte, de a második felvonásban már zárkóztak a fekete-fehérek és a harmadik negyedben gálaszerű zsákolósorozattal meg is fordították az állást. Djordje Drenovac, Stefan Moody és Tóth Ádám is bemutatott egy-egy szép, gyűrűbe húzott labdával végződő egyéni akciót. A záró játékrészben a DEAC agresszív védekezésének és pontos, koncentrált játékának köszönhetően megtartotta és növelni is tudta előnyét. A végeredmény 81-72 lett, amivel a debreceniek igen fontos lépést tettek a kupaszereplés és a rájátszás felé.