Az OSE elleni diadal után újabb nehéz feladat előtt álltak Kovács Adrián tanítványai. Rangadó következett, ugyanis a Körmend gárdája készült az Oláh Gábor utcára. A debreceni vezetőedző visszatért a karanténból, ellenben sérülés miatt több kulcsember továbbra is csak a kispad széléről nézhette a találkozót. Nem állt harcra készen többek között Polyák László és Stefan Moody sem.
A mérkőzés első három negyedében kétszámjegyű különbséget is felhalmozott a vasi alakulat. A jól szervezett debreceni védekezésnek köszönhetően azonban, illetve Djordje Drenovac és Carlton Guyton vezérletével sikerült egyenlíteni. Az ifjú titán, Somogyi Ádám is hátára vette a csapatot a negyedik felvonásban. Négy játékrészt, azaz rendes játékidőt követően 73-73 állt az eredményjelzőn, így 5 perc hosszabbítás következett. Az extra játékpercek 5-5 pontnyi kosara 78-78-ra módosította az állást. A fáradtság kezdett kiülni a kosarasok arcára. A játékra is rányomta bélyegét. A rendkívüli ötvenedik percen túl a piros-feketék tudtak koncentráltabban gyűrűre törni és 5-9-re megnyerték a második extra időt.
A végeredmény 83-87 lett. A DEAC számára szombaton folytatódik a bajnokság. December 5-én az Alba Fehérvár látogat a cívisvárosba.