DEAC: megint Körmend, megint extra

A DEAC férfi kosarasai Körmenden léptek pályára szombat este. A december eleji, Debrecenben rendezett találkozóról a vasiak vitték haza a két pontot, extra izgalmak, dupla hosszabbítás után. A mérkőzés ezúttal is rendkívülire sikerült, talán az év meccsét vívták, amelyen most tripla-túlóra végén, még kisebb különbséggel maradtak alul Kovács Adrián tanítványai.

Somogyi Ádám védekezik (fotó: MKOSZ)

A fekete-fehérek oldalán visszatért a pályára Stefan Moody. Az amerikai irányító többhetes kihagyás után állt ismét harcra készen és egészen parádés estét produkálva ő lett a mérkőzés legértékesebb játékosa. Alig kevesebb mint 50-es VAL-értéket hozott össze. Ám extra teljesítménye sem volt elég a DEAC győzelméhez.

Négy negyed után 71-71-et mutatott az eredményjelző. Mindkét oldalon érkeztek szép megmozdulások, a játék végig kiegyenlített volt. A második félidőt a Körmend kosarazta végig szervezettebben, kétszámjegyű különbséget is felhalmoztak, de Polyák Lászlóék kitartottak és visszajöttek a meccsbe. Hosszabbítást követően sem sikerült dülőre jutni, sőt, a második túlóra sem hozott döntést. A DEAC többször is eldönthette volna a találkozót, ám kulcspillanatban sem a hármaskísérlet nem talált be, ahogy a palánk alatti kommunikáció sem működött olajozottan. A harmadik plusz ötperc legvégén a hazaiaknak kedvezett a sors és meg is nyerték a rangadót 112-109 arányban.

A DEAC-nál Drenovac, Guyton és Somogyi Ádám is kipontozódott, a vörös-feketéknél Taylor esett ki ötödik személyi hibája után.

Ez is érdekelhet