Debrecen további fejlesztéseket tervez 2022-ben

Papp László csütörtök délelőtt ismerette az idei év költségvetési terveit, célkitűzéseit.

A város közgyűlése február 24-én tárgyalja a költségvetés részleteit, erről késöbb az alpolgármester fog sajtótájékoztatót tartani. Papp László a költségvetés alapvető célkitűzéseit, főbb terveit mondta el.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy bár a koronavírus járvány emberi és egészségügyi szempontból válságot okozott, a gazdasági válság ideiglenes volt, az újraindulás után nagyobb sebességre kapcsolt. Papp László szerint Debrecen ma erősebb, mint a koronavírus időszaka előtt volt, a város a járványhelyzettől függetlenül gazdaságilag fejlődött.

A polgármester a város fejlődését jelentős mértékben a 2015-ben indított gazdaság alapú városfejlesztési stratégiának tulajdonította. Úgy fogalmazott, ez a tendencia erősödni fog, például holnap lesz egy fontos esemény az Északnyugati Gazdasági övezetben – a BMW gyár itt épül majd fel.

Az ipari beruházások folytatódni fognak, az építőipar nagy mértékű növekedésére is számítani lehet 2022-ben. Ez a város fejlődésében fontos, hiszen a foglalkoztatottság és a város gazdasági teljesítménye is emelkedik.

A legnagyobb kihívást a növekvő energiaárak és épitőipari anyagárak jelentik, Papp László szerint ilyen költségvetéssel eddig még soha nem kellett számolni. A növekvő árak ellenére a városnak célja a növekedés megszokott ütemének megtartása.

Az idei fejlesztéseket a város minden területére tervezik, a polgármester elmondta, hogy figyelembe veszik a lakosság észrevételeit, kritikáit is.

Amennyiben február 24-én a közgyűlés elfogadja a tervezetet, a fő költségvetési számok így alakulnak majd:

  • Debrecen 2022-es költségvetésének mérlegfőösszege 184,72 milliárd forint lesz, ez 13,6 százalékkal magasabb, mint az előző évi.
  • A költségvetés beruházási főösszege 7,9 százalékkal haladja meg az előző évit, 84,91 milliárd forintra tervezték.

A város 21,12 milliárd forint helyiadó-bevétellel számol, a tavalyihoz képest itt 21,8 százalékos az emelkedés. A működési költségvetési kiadás főösszege 61,88 milliárd forint lesz. Városüzemeltetési kiadásokra 3,78 milliárd forintot terveztek, zöldterületi kiadásokra 3,18 milliárd forintot, a kertségi fejlesztésekre 6,16 milliárd forintot szánnak – ebből 6,16 milliárd a főösszeg része.

A költségvetés általános tartaléka 980 millió, a céltartaléka pedig 522 millió forint lesz. Az állami támogatás a tavalyi évhez mérten 1,7 milliárd forinttal emelkedik, ezzel együtt a város 2021-hez képest 500 millió forinttal többet fizet be az államkasszába szolidaritási hozzájárulás címén.

Az idei költségvetésben gazdaságfejlesztésre 26,4 milliárd forintot tervez a város, közlekedésfejlesztésre városi forrásból 20,4 milliárdot. A zöldterület-, szabadidős és sportfejlesztésekre közel 7 milliárd forint áll, intézményi fejlesztésekre 14 milliárd forintot terveztek a büdzsébe, kulturális fejlesztésekre 15,4 milliárd, szociális és egészségügyi fejlesztésekre pedig 876 millió forintot.

Papp László elmondta, a BMW gyár építése megkezdődhet, a gyár mellé egy beszállítói ipari parkot terveznek, aminek felépítése a város feladata lesz.

Az infrastrukturális fejlesztések hangsúlyosan áthelyeződnek a Déli Gazdasági Övezetre, ahol egy kis- és középvállalkozói ipari parkot terveznek.

Közlekedésfejlesztésre a tavalyi összeget meghaladó, 20,4 milliárd forintot különítettek el városi forrásból. Az állami forrásból megvalósuló beruházásokkal együtt ez nagyobb összeget jelent. Lesz egy belső és egy külső keleti elkerülő út, a belsőnek a tervezését a város kezdi el, a külsőét a NIF Zrt. állami forrásból. További közlekedésfejlesztési tervek közül a polgármester kiemelte a  a nyugati kiskörút harmadik ütemének útépítését, a Bethlen utca – Egyetem sugárút fejlesztését, a Kishegyesi út felújítását, a repülőtér infrastrukturális fejlesztését, a keleti elkerülő belső gyűrű fejlesztését, a Sas utcai mélygarázs építését, a 3-as villamosvonal kiépítését, az 1-es villamosvonal rekonstrukcióját, az elektromos buszok beszerzését, illetve folytatódik a járda- és lépcsőfelújítási program is.

A városi kerékpárút-hálózat 130 kilométerre nő, példaként emelte ki a Debrecen és Pallag közé tervezett kerékpárutat, a Móricz Zsigmond utcán egyesített gyalog- és kerékpárutat, a Vekeri-tó és a 47-es főút, valamint a Borzán Gáspár utca és a Monostorpályi út összekötését.

Állami forrásból a Nyíl utca – Hadházi út – Bem tér csomópontjának átépítésére kerül sor, elkezdődik a 33-as főút 2×2 sávra való fejlesztése Debrecen és az Északnyugati Gazdasági Övezet között, az Ótemető utca – Rakovszky utca – Árpád tér csomópont átépítése. Terv szerint a Szabó Lőrinc utca – Csigekert utca – Füredi út csomópont fejlesztése, a 471-es főút fejlesztése, a keleti elkerülő külső gyűrűjének előkészítése, valamint folyik a Főpályaudvar újratervezése történik majd.

Az idei évben a következő utcák aszfaltozása történhet vagy kezdődhet meg: Csárda utca IV. ütem, Felsőpércsi utca III. ütem (Koriander utcától – Csereág utcáig), Barakonyi utca, Csapszék utca, Csermely és Patak utcák, Szent Mihály utca, Balásházy János utca, Dolmány utca, Csűry Bálint utca, Vashámor utca, Legányi utca 23-27. zsákutca szakasza, Kartács utca (Lóverseny utca – Hajdú köz közötti szakasz), Furulya utca (Pósa utca – Kadarcs utca közötti szakasz), Kisbánya utca (200 méter), Köteles utca, Köszméte utca, Ribizli utca, Mézeshegy – Pipóhegy utcák.

A zöldterületi fejlesztések közül kiemelte a Petőfi tér, a Tócóskert és az Újkert megújítást és a Civaqua-programot. Az intézményi fejlesztések között pedig az új óvodát a Tócóvölgyben, az új bölcsődét Józsán, a Csapókerti Közösségi Ház épületének korszerűsítését, valamint a Epreskerti Általános Iskola tornacsarnokát – itt a talajszennyeződés eltávolítása után indulhat az építkezés. Tervezik a Régi Városháza épületének korszerűsítését is.

Folytatódni fog a Pallagi úti Idősek Háza felújítása, amire uniós forrást nem lehet nyerni – a város közel 400 millió forintot fordított erre a célra az elmúlt években. A tervek szerint a Fogyatékos Személyek Ifjúság Utcai Nappali Intézményének infrastrukturális fejlesztése, a Városi Szociális Szolgálat Thomas Mann utcai, illetve Süveg utcai telephelyének fejlesztése, továbbá a Kassai út 115. szám alatti orvosi rendelő és védőnői szolgálat épületének felújítása.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet