Debrecenben gyártják meg az első, teljesen elektromos 3-as sorozatú BMW-t 2025-től.
A 3-as sorozat évtizedek óta meghatározó része mind a BMW-nek, mind az utcaképnek számos európai országban, Magyarországon is rendkívül népszerű. Pár éven belül debütálhat az új, teljesen elektromos kivitele, amely már a Neue Klasse platformra épül majd és Debrecen lehet a modell otthona.
Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója erősítette meg, hogy 2025-ben kezdhetik el gyártani az új teljesen elektromos 3-as BMW-t, Debrecenben.
Jochen Lorenzen, a debreceni gyár fejlesztési igazgatója korábban elmondta, hogy úgy tervezik 150 ezer autó gördülhet le évente az új gyáregységből.
A Neue Klasse platform kifejezetten elektromos autók gyártására készül, így erre a platformra nem épül majd hibrid, vagy hagyományos belsőégésű motorral szerelt autó.