A kiállítás bemutatja a Debrecen öntudatában jelentős szerepet játszó egyéneket, családokat és dinasztiákat, akik a Debreceni Köztemetőben nyugszanak.
A Köztemetőben több mint kétszáz híres ember neve szerepel a síremlékeken. Olyan jelentős személyiségek kaptak itt végső nyughelyet, mint Zsindelyné Tüdős Klára, az első magyar filmrendezőnő. A művésznő jelmeztervezőként is kipróbálta magát, a 30-a, 40-es években nagy népszerűségre tett szert magyaros motívumokkal díszített ruhadarabjaival.
Simonffy Imre nevét jól ismeri a város, ugyanis ő töltötte be a leghosszabb ideig a polgármesteri posztot Debrecen történetében; összesen 27 évig igazgatta a cívisvárost.
A Svetits-iskola atyja, Svetits Mátyás nevével is találkozhatunk a kiállításon. A városi iparkamara első elnöke mindhárom gyermekét elveszítette, ezért döntött úgy, hogy vagyonát egy lánynevelde létrehozására áldozza.
Szabó Magda, hazánk egyik legkiválóbb írónője is ebben az iskolában tanult. A nemzetközileg is elismert írónő életéről ugyancsak rengeteg érdekességet megtudhatunk a kiállításon.
Ha pedig a vitrinbe tekintünk, láthatjuk Fazekas Mihály költő és botanikus végrendeletét.
„A kiállítás szervezői listázták és online elérhetővé tették a hadisírokról szóló adatokat, most pedig száma veszik a debreceni közösségi identitás szempontjából fontos információkat, amiket a nyughelyek őriznek.”
– nyilatkozott Mazsu János, az Értéktár Bizottság elnöke, az Őrváros Közalapítvány vezetője.
Kardos Marianna, az A.K.S.D. Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón elmondta, a temető nyitásának kilencvenedik évfordulója alkalmából ezzel a kiállítással szeretnék bemutatni a Debreceni Köztemető jelentőségét.
A tárlat helyszíne jelenleg a Városháza, később pedig a temetői kápolnába költözik.
Biró Kincső