Debreceni feltörekvők – Platonic Perfumes

A következő hetekben a Debrecenben Hallottam oldalán több fiatal, debreceni együttest fogunk ismertetni az olvasóinkkal. Elsőként a négy tagú, Platonic Perfumes nevű zenekar kerül bemutatásra.

A fiúk több stílusban zenélnek, legjobban talán az alternatív rock stílusa jellemző rájuk, de zenéik között találhatunk jazzesebb számokat is. Tavaly szeptemberében alakultak meg hivatalosan. Először egy házibuliban zenéltek néhányan együtt, ami rendszeressé vált. A jelenlegi felállás 2021 szeptembere óta létezik, több tagváltáson mentek át előtte. A mostani elosztásban Nagy Dávid énekel, gitározik és szájharmonikázik, Szabó Zoltán basszusgitáron játszik, Vincze Dániel gitározik, és Pozsár András van a doboknál. Nagy Dávid

A tagok mind debreceni kötődéssel rendelkeznek, itt szeretnének először koncertezni is. Eddig nem volt lehetőségük élőben közönség előtt játszani, viszont már nagy erőkkel készülnek egy dallistával, amivel bemutathatják magukat Debrecenben. Szabó Zoltán

A zenekar első megismerése után néhány kérdéssel is megkerestem őket, amikre az alábbi válaszokat adták:

  • Mi a kedvenc elemetek a zenélésben?

Pozsár Andris: Nekem a folyamatos fejlődés, illetve az új dolgok kipróbálása ami a zenéléssel jön.

Vincze Dani: A Reverb-pedálok és poliritmusok.

Szabó Zoli: A bassz. Olyan élvezetet nyújt, amit senki nem érthet meg.

Nagy Dávid: Ahogyan össze tudja hozni az embereket, például egy koncert erejéig. Ha kevésbé demagóg választ akarok adni, akkor azt mondanám, hogy a gitár-ének egy zseni kombó.

  • Miért a Platonic Perfumes nevet válaszottátok magatoknak?

Vincze Dani: Eredetileg Youth Fiction akart lenni a zenekar neve, viszont ez annyira nem tetszett. Felvetettem a Platonic nevet, ami onnan jött, hogy nagyon szeretem a Plátói szerelmeket, főleg a Drive című film miatt. A Perfumes pedig az alliteráció miatt, mert az menő.

  • Hogyan néz ki az a folyamat, amikor elkészül egy dalotok?

Nagy Dávid: Az eddigi legtöbb esetben Dani állt elő egy-egy demóval, amit közösen dallá alakítunk, utána pedig erre írom rá a dalszöveget, és egyben felvesszük az egészet.

  • Milyen terveitek vannak a közeljövőben a zenei téren?

Pozsár Andris: Közeljövőben az első fellépésünket várom, a távoliban pedig jó lenne 1-2 fesztiválon fellépni.

Nagy Dávid: Szeretnénk kiadni egy teljes magyar nyelvű albumot, amit már profi környezetben vennénk fel.

Szabó Zoli: Én egy olyan zenei repertoárt szeretnék alkotni, amire később is büszkén tekintünk vissza.

Pozsár András

Elmondásuk szerint a teljes magyar nyelvű albumból már 11 dal megíródott, és a tizenkettedik után stúdióban szeretnék összerakni az első nagylemezüket. A srácok rövid idő alatt sok dalt kiadtak magyarul és angol nyelven is, az első koncertjükön nagy repertoárból válogathatnak majd.

Vincze Dániel

A Platonic Perfumes elérhető az alábbi platformokon:

Apple music: https://music.apple.com/us/artist/platonic-perfumes/1517155066

Spotify: https://open.spotify.com/artist/02o7vuyzPf83tyQvTnezPy?si=QHM_1f0CSCGe5lT6_SfY0w

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UC0SPzUXCea_uVuXskiNnAwA

Facebook: https://www.facebook.com/platonicperfumes

Instagram: https://www.instagram.com/platonicperfumes/

 

 

Ez is érdekelhet