Debrecenben Hallottam

Edzőtáboroztak a megyei játékvezetők

Július végén tartotta meg nyári edzőtáborát az MLSZ Hajdú-Bihar megyei Labdarúgó Játékvezetői Bizottsága.

Edzőtáboroztak a megyei játékvezetők
Összeálltak egy közös képre a Hajdú-Bihar megyei játékvezetők

Új szabályok, sikeres fizikai és elméleti teszt

Ahogyan minden nyári edzőtábor alkalmával, ezúttal megismerhették a játékvezetők az IFAB által meghozott játékszabály változásokat. Szerencsére a 2022/23-as évre kifejezetten kevés szabálymódosítás történt és azok hordereje sem kiemelkedő, emiatt a futball meccseken résztvevők sem fognak túl sok változást érzékelni az augusztusban induló bajnokságokban.

Minden játékvezetőnek sikeres fizikai és elméleti tesztet kellett teljesítenie ahhoz, hogy részt vehessen az új bajnokságban. Amíg a fizikai szintnél kerettagságnak megfelelő szintidőket kell teljesíteni, addig az elméleti tesztnél egységes teljesítendő szint van.

Edzőtáboroztak a megyei játékvezetők
Gyorsaság-fejlesztő edzés is a program része volt az edzőtáborban

Nem csak a játékvezetéshez értenek a játékvezetők

 

A játékvezetők az idei edzőtáborban többféle sportban megmutathatták tudásukat. Egymás közötti verseny keretein belül kispályás foci, ping-pong, darts és póker bajnokságot is rendeztek, míg a csocsó és biliárd képességeket versenyen kívül lehetett megcsillogtatni.

Edzőtáboroztak a megyei játékvezetők
Az egymás közötti foci bajnokság győztes csapata

A 2022/23-as bajnoki szezon augusztus első hétvégéjén a Megyei Kupa első fordulójával indul, majd a hónap folyamán fokozatosan indulnak be a bajnoki osztályok küzdelmei is.

 

Az MLSZ az új bajnoki évadra jelentősen növelte a játékvezetők díjazását a megyei osztályokban. A Hajdú-Bihar megyei Labdarúgó Játékvezetői Bizottság továbbra is bővíteni szeretné a játékvezetői keret létszámát, ezért 2022. szeptember 19-én játékvezetői tanfolyam indul, amelyre már lehet jelentkezni a jatekvezetoleszek.hu oldalon keresztül.

Forrás: hbjb.hu

Ez is érdekelhet