Húsvétkor az ínycsiklandó fogások mellett érdemes odafigyelni a dekorációra, asztal- és ajtódíszre is, mivel ezek az apróságok is nagyban hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az ünnep még kellemesebb hangulatban teljen. Ezen kívül az ilyen apróságokkal is jelezni tudjuk a locsolkodóknak, hogy szeretettel várjuk őket, és készültünk érkezésükre. Ehhez kapcsolódóan hoztunk 4 olyan ötletet, amit nagyon egyszerűen tudunk mi magunk is elkészíteni saját kezünkkel, ráadásul a szükséges „hozzávalók” sok esetben otthonunkban is megtalálhatóak, ha pedig mégsem, akkor egy egyszerű méterárú, kézműves vagy lakberendezési boltban is be tudjuk őket szerezni.
1. Pomponos nyuszi-ajtódísz
Ez az egyszerű ajtódísz már az otthonunkba érkezéskor meghozza a húsvéti hangulatot, ráadásul csak néhány dologra van hozzá szükségünk!
A szükséges pomponokat ebben a videóban látható módszerrel tudjuk elkészíteni.
Ha ezzel elkészültünk, akkor akár hobbiboltban kapható, díszíthető koszorúalapra is felragaszthatjuk ezt, vagy még egyszerűbb, ha egy kartonpapírból vágunk ki körformát, és erre rögzítjük azokat. A nyuszifüleket kivághatjuk akár filcből, akár kartonból, majd ha ezt is sikerült rögzítenünk az alapra, akkor már ki is helyezhetjük a nekünk tetsző helyre az elkészült díszítést!
2. Pomponnyuszik
A szuperaranyos pomponnyuszikat alkalmazhatjuk akár asztaldíszként; vagy éppen a gyerekek tojáskeresésekor is elrejthetünk belőlük néhányat a kertben; esetleg a locsolkodó kisfiúknak is ajándékozhatunk belőle a csoki mellé.
A pomponokat az előzőhez hasonlóan tudjuk elkészíteni, majd ebben a videóban látható módon egészíthetjük ki papírfülekkel és gyöngyökkel:
3. Nyuszis asztalteríték – evőeszköztartó
Ezzel az asztaldísszel az ünnepi terítéket könnyedén tudjuk kicsit színesebbé, vidámabbá varázsolni, ráadásul az elkészítése is pofonegyszerű. Mindössze az általunk kiválasztott filcanyagra lesz szükségünk, melyet nyuszialakban kivágunk, majd ehhez illeszkedően – a képen látható módon -egy kisebb részt varrás vagy ragasztás segítségével rögzítjük. Ennek a dekorációs elemnek az elkészítése a tojásfestés mellett is megállja a helyét, ha éppen a gyerekeket is szeretnénk bevonni az ünnepi előkészületekbe.
4. Nyuszis tojástartó – asztaldísz
A húsvéti fogások elmaradhatatlan eleme szinte mindannyiunk ünnepi menüjén a főtt tojás, melynek tálalása ezzel a praktikával többé nem okozhat problémát senkinek. Egy nekünk tetsző textilszalvéta és egy madzag szükséges csupán elkészítéséhez, ráadásul a linken keresztül megtalálható videóban szereplő hajtogatási technika az előző dekorációhoz hasonlóan gyerekek számára is pofonegyszerűen elsajátítható.