Elektronika duplán, de mindig másképp – különleges koncertek a Víztoronyban március végén és április elején is

2022.március 31-én Pátkai Rozina és zenekara látogat el a Nagyerdőre, egész pontosan Rozina Minka elnevezésű projektje, amely kevésbé bossa nova, mint egyéb projektjei, de minden elektronika ellenére sem nélkülözi a hangszereket. Egyfajta tökéletes harmóniát képez a zenei alap, amelyet az énekesnő a hazai irodalom nagy alakjainak (Weöres Sándor, Pilinszky János, Babits Mihály, Ady Endre, Czóbel Minka, Nemes Nagy Ágnes, Víg Mihály) verseivel.

A zavaros őrület egyben marad, és odafigyelő hallgatást megkívánva egy sajátos értelmezésrend-szerrel gazdagítja a magyar irodalmat.” – írja az Élet és Irodalom hasábjain Végső Zoltán zenekritikus az első Minka-lemezről, amely 2021 tavaszán, egy éve jelent meg.

Ezt követte ugyanabban az évben a még bátrabb és még formabontóbb Tilos csillagon, amely után már igazán sejteni lehet, hogy Rozina végleg szakított a tradicionális zenei formákkal és műfajokkal: megtalálta saját, igazi hangját. A debreceni dupla lemezbemutató csütörtök este lesz a Nagyerdei Víztorony H2O Galériájában. 

 

Víg Mihály Mindig mindent című írásának megzenésítése itt hallgatható és tekinthető meg videóklip formájában: 

 

A zenekar tagjai:

Pátkai Rozina: ének

Ávéd János: szaxofon

ifj. Tóth István: basszusgitár

Dóczi Bence: gitár, szintetizátorok

Fenyvesi Márton: laptop

Szabó Dániel Ferenc: dob

Székács Dániel: VJ

 

A koncert Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/1013966036208064

 

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – 

2022.április 2-án, szombaton pedig visszatér Debrecenbe a kultikus Colorstar zenekar, akiktől szintén nem áll távol az elektronika, sőt, mondhatni, hogy sokat tettek azért az ezredforduló környékén, hogy hazánkban is elinduljon a minőségi, élőzenével ötvözött elektronikus műfaj. A koncert fő apropója nem más, mint fennállásuk 25. évfordulója, de második, Via La Musica című lemezük 20. évfordulóját is megünneplik a Víztoronyban. Az album nem sokat öregedett két évtized alatt, ma is friss és aktuális az egész. Tavaly decemberben limitált, sorszámozott kiadásban ismét megjelent az album 250 példányban, amely utolsó példányai megvásárolhatók lesznek a helyszínen. Ahogyan régen mondták magukról (és most is nagyon megállja a helyét): pszichedelikus tánczene űrutazáshoz. 

Egy klasszikus Colorstar-dal (Morning Call) egy 2006-os budapesti koncertfelvételen: 

Elővételes jegyek (2700 Ft) a Campus jegyrendszerében: https://campus.jegy.hu/program/colorstar-2025-koncert-133502/805776

Jegyek a helyszínen: 3200 Ft

A koncert Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/714624659897079

Ez is érdekelhet