Véget ért a belvárosi körgyűrű harmadik ütemének kivitelezése, a Hatvan utca és a Mester utca közötti szakasszal lett teljes a nyugati kiskörút. A Nagy Imre utcát július 6-án adták át. A Piac utca tehermentesítése évszázados terv volt Debrecenben, a megvalósult fejlesztés nemcsak a gépjármű-, hanem a kerékpáros forgalom számára is gördülékenyebb közlekedést tesz lehetővé.
Debrecen településszerkezetéből fakadóan már az 1930-as években felmerült egy, a Piac utcával párhuzamos út kiépítése. A megvalósításra a 2010-es évekig kellett várni.
10 évvel ezelőtt készült el a nyugati kiskörút első üteme, a Hatvan utcától az Arany János utcáig, majd három évvel később a folytatás az Erzsébet utcáig. A harmadik, befejező szakasz a Hatvan utca és a Mester utca között épült meg 419 méteren. A Nagy Imre utca nevet kapó szakaszon kétszer három forgalmi sáv épült,a két oldalon járda, a járdák mellett egyirányú kerékpárút lett kialakítva. A beruházás indokolta a Mester utca és a Csemete utca átalakítását, felújítását is.
Nem egyszerűen egy új útszakaszt építettünk, hanem a kerékpáros és gyalogos
infrastruktúra alapfeltételeit is kialakítottuk.
– fogalmazott Papp László. A polgármester hozzátette: 163 új fát ültettek el a munkálatok során, így zöldebbé is vált a városrész.
A városvezető elmondta azt is, hogy vizsgálják a lehetőségét annak, hogy a kiskörúttal párhuzamos Bethlen utca egyirányú legyen, vagy akár meg is szűnjön az átmenő közlekedés azon a szakaszon.
Kósa Lajos országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Debrecenben hosszútávú építkezés zajlik, ami a Piac utca és a Kossuth tér sétálóövezetté alakításával kezdődött, majd folytatódott a 2-es villamosvonal kiépítésével és a belvárosi egyirányúsítással.
A továbbiakban a Nyíl utca kétszer kétsávosítása, a Hatvan utca és az Aranybika megközelíthetőségének újragondolása és a hármas villamos vonalának kialakítása lesz a legnagyobb kérdés
– tette hozzá Kósa Lajos.
Papp Csaba, a városrész önkormányzati képviselője egészségügyi szakemberként a kerékpárutak jelentőségét hangsúlyozta. A nyugati kiskörút fejlesztéséhez kapcsolódóan ugyanis mintegy három kilométer kerékpárút épült és további hét kilométernyi szakasszal bővült a kerékpározásra kijelölt övezetek összessége.
16 évvel ezelőtt nulla kilométer volt a dedikált kerékpárút a városban, ma már több mint 100 kilométerrel büszkélkedhetünk. És ezek a kerékpárutak nem csak elkészültek, hanem össze is vannak kötve
– fogalmazott a képviselő.
A nyugati kiskörút harmadik ütemének kialakítása 1,65 milliárd forintba került, nagyobb részben európai uniós forrásból, az önkormányzat 230 millió forint önerőt biztosított a beruházáshoz.
Fotók: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata