Az első mérkőzését magabiztos vívással megnyerte a magyar férfi kardválogatott, ezzel bejutott az elődöntőbe a párizsi olimpián.
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád hármas 45-38-ra verte a Luigi Samele, Luca Curatoli, Michele Gallo olasz triót a negyeddöntőben.
A csapatversenyekben a második napon volt először magyar érdekeltség, mert női párbajtőrben – melyben kedden léptek pástra az együttesek – nem szerzett kvótát a válogatott.
A férfi kardcsapat tavaly világbajnok lett Milánóban, az olimpiára azonban csere történt, Decsi Tamás helyett Rabb Krisztián került az utazók közé.
Az olaszokkal kiélezett mérkőzésre lehetett számítani, ez az összecsapás akár éremszerzésről is dönthetett volna. Csakhogy az olaszok a bázeli Európa-bajnokságon nem túl acélos vívással kikaptak a román együttestől a negyeddöntőben, és ez eredményezte azt, hogy az olimpiai negyeddöntőben szembekerült a két, nagy múltú válogatott. Többen azt vélték a történtekbe belelátni, az olaszok el akarták kerülni, hogy a franciákkal kelljen Párizsban kezdeniük.
Az előző olimpián az elődöntőben találkozott a két csapat, akkor az olaszok 45-43-ra győztek, a magyarok végül bronz-, az olaszok pedig ezüstérmet nyertek. A 2022-es világbajnokságon viszont 45-42-es magyar siker született a döntőért rendezett mérkőzésen.
A várakozásnak megfelelően jó darabig nagyon szorosan alakult a mérkőzés, két tusnál nagyobb különbség nem alakult ki a hatodik párig. Komoly problémát jelentett ugyanakkor magyar szempontból, hogy Szilágyi – különösen már a második asszójában – húzta a lábát. Közvetlenül ez után Szatmári 7-3-ra verte Curatolit, majd Gémesi következett Gallóval és két gyors tussal 32-28-ra alakította az állást, végül 5-1-re verte ellenfelét.
Szatmári következett Samelével 35-29-nél. Az olasz sorozatban négy tust adott, de aztán a magyar kardozó összeszedte magát, és 5-5-ös döntetlenre visszahozta az asszót. Rabb melegített oldalt, de Szilágyi visszajött, és sántikálva, a támadásait azonban dinamikusan végrehajtva 5-4-re verte Curatolit.
„Kisebb hibákkal, de betartottuk azt, amit az edzőink kértek. – mondta Szatmári. – Jól vívtunk, csapatként működtünk a páston és a pást mellett is. Így megyünk tovább, már nem is foglalkozunk az olaszok elleni meccsel.”
„Irán ellen nyerni fogunk. Ugyanilyen magabiztosan állunk majd fel, megverjük őket és döntőt fogunk vívni este” – ígérte Gémesi.
A mérkőzés után azonnal orvosi vizsgálatra vitték a sarkát fájlaló Szilágyit.
A magyarok a fináléért az amerikaiakat 45-44-re legyőző irániakkal mérkőznek majd 15.50-kor. A másik ágon a franciák fordítottak az egyiptomiak ellen, a címvédő dél-koreaiak pedig simán verték a kanadaiakat.