Eltűnik egy ismert márka az üzletek polcairól

Rasszista neve miatt végleg eltűnik ez a márka a boltok polcairól

Régóta rebesgetik már, hogy megváltozik az Uncle Ben’s márka neve, az átnevezés azonban nemcsak Amerika-szerte fog bekövetkezni, hamarosan ugyanis a magyar boltok polcain sem találkozhatunk már az ikonikus márkanévvel rendelkező termékkel.

Persze az Uncle Ben’s nem tűnik el teljesen a boltok polcairól, csak átalakul, és mostantól Ben’s Original néven lesz elérhető – derül ki a Telex cikkéből. Az új névvel ellátott csomagolások januártól lesznek elérhetőek Magyarországon.

BEN BÁCSI HAMAROSAN ELTŰNIK A BOLTOK POLCAIRÓL (KÉP: JUSTIN SULLIVAN/ GETTY IMAGES)

Hogy miért is volt szükség a névváltoztatásra?

Az egész a rendőri intézkedések közben meggyilkolt amerikai George Floyd halálához vezethető vissza, ekkor indult el ugyanis a Black Lives Matter (BLM) mozgalom, mely tüntetéseivel elérte, hogy közterületeket, intézményeket nevezzenek át az egyenlőség jegyében, valamint hogy a köztudatban ne legyenek piedesztálra emelve az olyan történelmi személyek, akik hozzájárultak az afroamerikaiak és más népcsoportok elnyomásához.

Ekkor, vagyis 2019-ben jelentette be a Mars nevű amerikai élelmiszergyártó cég, hogy átnevezi, márkalogójáról pedig leveszi az afroamerikai Ben bácsit, vagyis Uncle Bent.

Bár a márka egy amerikai rizstermesztőről kapta a nevét, a mai kontextusban Ben bácsi megjelenése (fehér ing és csokornyakkendő) a rabszolgatartó déli államok múltját idézi – a cég pedig, megelőzvén a támadásokat – a márka továbbfejlesztésére hivatkozva világszerte elkezdte lecserélni a mosolygó férfi arcképével és nevével fémjelzett ikonikus megjelenést.

Ezután már csak a narancssárga szín és a kék betűtípus emlékeztet majd minket arra, hogy jól ismerjük már ezt a márkát. Amerikában egyébként nemcsak az Uncle Ben’s, de a Pepsi egyik terméke, az Aunt Jemima (Jemima néni) nevű szirup külseje is teljesen megváltozott.

forrás: nosalty.hu

Ez is érdekelhet