Hétfőn az MCC Press gondozásában bemutatta egyedülálló novelláskötetét Kovács Ákos, Kossuth-díjas énekes és dalszerző.
A könyvbemutatón a résztvevők betekintést nyerhettek a sztár magánéletébe, aki elmesélte, hogy az olvasás szeretete szülei gondviseléséből fakadnak, és a könyvek imádatát 4 gyermekének is próbálja átadni. Ákos azt vallja, aki szeret olvasni, gazdagabb szókinccsel, gazdagabb fantáziával rendelkezik.
Beszámolt arról is, hogy a kötet elkészítése és véglegesítése során olyan emberekkel hozta össze a sors, amiről sosem álmodott. Először is egy olyan kiadó kereste meg, amelynek neve a családi könyvtár körülbelül egy harmadán szerepel. A sors még is úgy hozta, hogy az MCC igazgatója Szalai Zoltán és csapatának szavazta meg a bizalmat, hiszen jobban tetszett számára az, hogy a művének szerkesztőjével és bírálójával nem csak a szerződések megkötése, és e-mailek sora után találkozhatott, hanem már a bemutatkozáson egy húsvér emberrel társaloghatott, ami számára mindennél többet ért.
A nyomdába kerülés előtt olyan nevek olvasták el az alkotást és írtak a fülszövegeket, mint Juhász Anna irodalmár, akinek apukája Juhász Ferenc is nagy költő volt, vagy éppen Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas költő, akiknek visszajelzéseiért nem lehet elég hálás.
Az író kitért arra is, hogy az egyik novella játékfilmként is látható lesz majd, amiből egy részletet is felolvasott a közönségnek.
A kisfilm nevéhez igazán rögös út vezetett, hiszen 2 névváltoztatás során nyerte el végleges jelenlegi „Magunk maradtunk” címet, amelynek egyszerű és vicces története volt. Az első néven azért nem jelenhetett meg, mivel egy veszprémi filmfesztivál győztese pont a kiválasztott „A taxis” címmel nyert, második névvel pedig azért nem jöhetett napvilágra a felvétel mert a közösségi oldal létrehozásakor Ákos asszisztense jelezte, hogy „Záróvonal” néven, lehetséges, hogy párhuzamosan készült, de kiadásra került 2021-ben, így az is ment a levesbe.
A pódiumbeszélgetés végén, a résztvevők dedikáltathatták könyveiket, illetve lehetőség volt a helyszínen is megvásárolni a zenész művét.