Felújítják a Régi Városházát

Papp László polgármester az intézmény udvarán egy sajtótájékoztató keretében az épület felújításáról osztott meg információkat a hallgatósággal.

 – A város működése szempontjából egy nagyon jelentős fejlesztés kezdeti fázisában vagyunk: Debrecen történelmi műemlék épületének a felújítása indult meg. Március 10-én a kivitelező átvette a munkaterületet, 18 hónap áll rendelkezésre a szerződés szerint a feladatok elvégzésére

– nyilatkozott a városvezető.

Az elkövetkezendő 18 hónap alatt a hátsó épületrész korszerűsítését tervezik, illetve az egész épülettömb energetikai felújítását.

Az építményt legutoljára az 1960-as években modernizálták. Papp László beszédébe foglalta a Régi Városháza történelmi jelentőségét. Az épület maga 1843-ban készült el, egy ideig még Kossuth Lajos is lakója volt, sőt Sissi hercegnő is megfordult az intézményben.

– Az épület első, központi része egy külső energetikai felújításon már 2014-15-ben átesett, láthatóan jó állapotban van, a tetőszerkezet megújult, a nyílászárók cseréje megtörtént. Belül azonban  gyakorlatilag érintetlen maradt, és azok a szárnyrészek, ahol vendégek nem szoktak megfordulni, hűen mutatják azt, hogy utoljára az 1960-as években volt felújítási munka az épületen. Tehát a belső folyosók, irodák a fűtés, energiaellátás, és elektromos hálózat tekintetében is rendkívül korszerűtlenek, de ezen fejlesztés révén mindkét épületrész; a főépület, illetve a hátsó, Sas utcai szárny, az úgynevezett Orbán-ház teljes belső, továbbá utóbbi külső felújítást is kap

– részletezte a polgármester.

A főépületen belül a nagy tanácsterem átalakítására is sor kerül majd. Padlófűtés, korszerű nyílászárók, hűtési-fűtési rendszer is kiépül a főépületben.

A projekt kiegészítő része az épület bejáratának átalakítása. A kapu új kilincset kap, ugyanis a gyerekek nem érik el a jelenlegi kapu kilincsét. A Sas utcai Orbán-ház teljes felújításra szorul.

Az építkezés ideje alatt a városháza dolgozói három helyre költöznek: a polgármestei vezetés a Simonffy utcára, a jegyzői vezetés az Agora irodaházba, a pénzügyi főosztály pedig a Petőfi téri ingatlanba.

Biró Kincső

Ez is érdekelhet