Debrecenben Hallottam

Futás egy jó ügyért – I. Hajrá Futás Jótékonysági Félmaraton

Az I. Hajrá Futás Jótékonysági Félmaratont a Hajrá Futás Egyesület, a Hajdú Rendészeti Sportegyesület és a Sportstopper Egyesület közösen hívta életre. A szervezők a teljes bevételt a Debreceni Karitatív Testület részére ajánlották fel.

A Nagyerdő fái alatt, kellemes környezetben rajtoltak el a futók szombat reggel. A versenyzők két táv közül választhattak: félmaraton 4 kör, 21,098 km, minimaraton 1 kör, 5,180 km. Napközben a futóversenyen kívül folyamatosan indultak teljesítménytúrák is.A jótékony célú kezdeményezéshez több mint százan csatlakoztak.

Minden résztvevő aki célba ért egy emlékérmet kapott. A futóknak friss vízzel és gyümölccsel is kedveskedtek a szervezők.

A Debreceni Karitatív Testület a versenyen befolyt összeg egy részét a rászoruló családok tanévkezdésének megsegítésére fordítja majd, eszközöket vásárolnak a tanszerosztáshoz. Emellett pedig a héten történt tűzesetek károsultjainak is segítenek az összegyűlt pénzből.

A futóverseny és a teljesítménytúrák mellett a helyszínen napközben kiegészítő programokkal is várták az érdeklődőket.

Fotók: Miskolczi János

Ez is érdekelhet