Debrecen idős lakóinak egyre nagyobb hányada él a Gondosóra nyújtotta biztonsággal. A 65 év feletti lakosság körében a szolgáltatást már 37% igénybe vette, amely az országos átlagnál magasabb arányt jelent. A kormány által biztosított, ingyenesen elérhető Gondosóra nem csupán kényelmet, hanem adott esetben életmentô segítséget is jelenthet az idősek számára.
Széles Diána, Debrecen gondoskodáspolitikájáért felelős alpolgármestere kiemelte, mennyire fontos, hogy minél többen tudjanak erről a lehetőségről, különösen azok, akik egyedül élnek vagy szeretteik távol laknak tőlük. Az eszköz segítségével egy gombnyomással kapcsolatba lehet lépni egy diszpécserközponttal, amely azonnal tud segítséget szervezni. A 2022-ben indult program mára országszerte több mint 750 ezer időshöz jutott el, és eddig több mint 40 ezer élet megmentéséhez járult hozzá.
A program népszerűsítése érdekében a debreceni idősotthonokban és idősek klubjaiban is hangsúlyosan tájékoztatják az érintetteket a Gondosóra előnyeiről. A Thomas Mann utca 45. szám alatti idősek klubjában a munkatársak nemcsak információt nyújtanak, hanem segítenek az igénylés folyamatában, valamint a készülék használatának elsajátításában is.
A szolgáltatás hasznosságát többen is megerősítették. Császár Fülöp Imréné már a program indulása óta rendelkezik Gondosórával, s ugyan eddig nem kellett segítséget kérnie, egy véletlen ejtés alkalmával megtapasztalhatta, hogy a készülék azonnal jelezte az eseményt a központ felé. Egy ismerősének tapasztalata is megerősíti a rendszer hatékonyságát: egy elesés után a Gondosóra segítségével hívott orvosi segítséget, amelynek köszönhetően gyorsan ellátásra került.
Fábián Erzsébet szintén a kezdetek óta használja a Gondosórát. Habár eddig nem kellett segítséget kérnie, biztos benne, hogy baj esetén a rendszer hatékonyan működik. Megnyugtató számára, hogy a készülék automatikusan figyelmezteti, amikor töltésre van szükség.
Azok számára, akik több információt szeretnének megtudni a Gondosóra programról és annak igényléséről, a www.gondosora.hu weboldalon részletes tájékoztatást találnak.