Gyöngyőrzők – európai méhnyakrák megelőzési hét, 2023

A Mályvavirág Alapítvány ebben az évben is országos programot hirdetett a XVII. európai méhnyakrák megelőzési hétre, melynek keretében együttműködésre hívják Magyarország településeit és lakosságát, hogy eljusson minden magyar nőhöz a méhnyakrák-megelőzés üzenete, s motiválják, segítsék őket, illetve egymást! A programról figyelemfelkeltő gyöngyfűzéshez (a gyöngy a humán papillomavírus – HPV – elleni védekezés és megelőzés szimbóluma) kapcsolódó sajtótájékoztatóra került sor   január 27-én a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) központjában.

Amint arra Kiss Sándor, Debrecen közgyűlése egészségügyi és szociális bizottságának elnöke felhívta a figyelmet, sajnos évente több százan halnak meg hazánkban méhnyakrákban, a megbetegedettek száma pedig ennél jóval több. Nagyon fontos, hogy ma már tudjuk, melyek azok a humán papillomavírus-típusok, melyek a leggyakrabban okoznak súlyos szövődményt, azaz méhnyakrákot. A betegség kialakulásának megelőzését hatékony oltóanyag szolgálja, melyhez napjainkban ingyenesen juthat hozzá a fiataloknak
az a tizenéves korosztálya, melynek körében a megelőzést érdemes elkezdeni. Kiss Sándor hangsúlyozta, hogy az oltás nem teszi azonban fölöslegessé a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételt, melyekre minden 25 év feletti nőnek érdemes elmennie. Amennyiben ugyanis a rákmegelőző állapotot idejében észlelik, úgy a méhnyakrák gyógyítható.

Fejes Veronika, a debreceni Mályvavirág Pont vezetője arról ejtett szót, hogy a 2013-ban létrejött Mályvavirág Alapítvány ma már nemcsak a méhnyakrák megelőzése és a méhnyakrákos betegek támogatása érdekében tevékenykedik, hanem a nőgyógyászati daganatok megelőzése és az ezekkel érintett betegek érdekében is. A mostani figyelemfelhívó alkalom az európai méhnyakrák megelőzési hét programjába illeszkedik. A gyöngyökből fűzött karkötő jelkép – azt jelképezi, hogy ahogyan a gyöngyszem sincs egyedül egy gyöngysorban, úgy az érintettek sem maradnak egyedül betegségükkel, mert támogatást, segítséget kapnak. A karkötőket azokon a klinikákon, kórházi osztályokon keresztül juttatják el az érintettekhez, ahol azok vizsgálatokon, kezeléseken megfordulnak. Amint azt Fejes Veronika hangsúlyozta, figyelemfelhívó, tájékoztató, segítő munkájukkal annak érdekében tevékenykednek, hogy senkinek ne kelljen meghalnia méhnyakrákban Magyarországon.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója személyesen
is érintett, hiszen – mint azt elmondta – édesanyja is méhnyakrákban hunyt el. Papp Csaba – mint azt hangsúlyozta – bármit meg tudna tenni azért, hogy soha senki ne élje át azt, amin ő édesanyja elvesztésének folyamata során keresztülment. Mint elmondta, Debrecenben a hetedikes általános iskolás lányok több mint 84, a fiúknak pedig több mint 74 százaléka részesült HPV elleni védőoltásban. Igen, a fiúk is, mivel bár a vírusfertőzés következtében a nők betegednek meg, a férfiak is vírushordozók. Ez a jelentős arány azt jelzi, hogy a debreceni szülők gondoskodók, komolyan foglalkoznak gyermekeik egészségével.

Papp Csaba is hangsúlyozta nem csak a védőoltás, hanem a szűrővizsgálatok fontosságát is, így minden szülőt biztatott arra, hogy adassa be gyermekének az oltást, a hölgyeket pedig arra, hogy járjanak el rendszeresen szűrővizsgálatokra. Mint mondta, büszke arra, hogy a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet kialakítás alatt lévő belvárosi egészségközpontban, a Szent Anna utca 11. alatt a Mályvavirág Alapítványnak is lehetőséget biztosítanak majd a jövőben arra, hogy tanácsadást, tematikus képzéseket tartsanak, találkozzanak minél több érdeklődővel, hiszen csak összefogással tudjuk leküzdeni ezt a szörnyű betegséget. Papp Csaba reményét fejezte ki, hogy minél többen meghallják az üzenetet, s vigyáznak gyermekeikre és önmagukra.

Az eseményen részt vett Szilágyi Edina és Orosz Ibolya Aurélia önkormányzati képviselő is, valamint szemléletformáló céllal a Daefi központjában szűrővizsgálaton tartózkodó diákok.

Fotók: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

Ez is érdekelhet