Szeptember első hétfőjén talán már visszaállhat a közlekedés a Szabó Kálmán utca és a Híd utca kereszteződésében, ahol jelenleg teljes útzár van érvényben.

A Debreceni Vízmű szakemberei már elvégezték a szükséges munkálatokat, most pedig egy alvállalkozó tölti vissza a földet, amelyet követően jöhet az útburkolati helyreállítás.
A kereszteződést még augusztus 7-én zárták le, amikor ivóvízvezeték-felújítás miatt munkálatokat kezdett a Debreceni Vízmű. Eredetileg félpályás lezárással számoltak, viszont a munkaárok megnyitása után kiderült, hogy a régi korrodált, acél vízvezetéket és annak szerelvényeit cserélni kell, azokat nem lehet úgy hagyni. Emiatt pedig nagyobb területet kellett lebontani és szükséges volt a lezárás mind a két forgalmi sávban.
A szakemberek úgy számolnak, hogy ha az időjárás nem szól közbe, akkor szeptember 4-5. (hétfő, vagy kedd) napokon legalább félpályán megindulhat a közlekedés a szakaszon.