A Shell bejelentése nyomán öt benzinkút ideiglenesen bezár Magyarországon. Debreceni benzinkutat ugyan nem zár be a cég, de van a város lakosságát érintő intézkedés.
Augusztus 3-tól a Debrecen, Balmazújvárosi út 5. szám alatt található töltőállomáson “teszt jelleggel” csak a Shell szerződött partnerei tankolhatnak, akik rendelkeznek euroShell kártyával. A lakosság számára a cég a Böszörményi t 1. szám alatt található Shell kutat javasolja.
Egyre gyakrabban hallani, hogy problémát okoz a kereslet kiszolgálása a benzinkutaknak. Az árstop 2021. november óta tart és azóta több mint 200 forinttal drágább a hatósági 480 forintos árnál a benzin és a gázolaj literje is. Ahogyan a MOL korábban jelezte, 50%-kal nagyobb volt a tankolási igény idén tavasszal, mint az ezt megelőző év azonos időszakában.
Jelenleg a hatósági ár többféle feltétel esetén érhető el, például csak magyar rendszámmal. Sok út tankolási korlátozásokat is bevezetett. A hatósági ár október 1-ig él a jelen szabályozás alapján.