Harcsa Veronika és a Subtones is a Bor-és Jazznapok line-upjában

Debreceni Bor- és Jazznapok idén is erdei hangulatba ágyazva hozza el a magyar jazz zene titánjait, közöttük a jelenleg Bécsben élő karizmatikus énekesnőt, Harcsa Veronikát és az idei Fonogram-díjas Subtones-t.

Művészetek Völgyéért is felelős énekes- és dalszerzőnő, Harcsa Veronika Gyémánt Bálint gitárossal közös duója eddig nyolc lemezt vett fel, melyekkel rendszeresen turnéznak Európa-szerte.

 Ezidáig 25 ország számtalan fesztiválján és klubkoncertjein léptek már fel, és a duót 2015-ben beválogatták a Németországban rendezett Jazzahead! European Jazz Meeting programjába.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint

A két jazzista kidolgozta, hogyan lehet a legteljesebb hangzást elérni mindössze egyetlen gitárral és énekhanggal: dalaik által mélységekben és magasságokban egyaránt járva, humorral, felszabadultsággal alkotnak a kortárs jazz és az improvizatív popzene határmezsgyéin. Idén nyáron Debrecenbe érkeznek legújabb felvételeiket is elhozva rajongóik számára.

A 2023-as Fonogram-zsűri a Subtones zenekarnak ítélte oda az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele kategória díját második, „Lángolj” címet viselő nagylemezükért. A zenekar alapítóját, Subicz Gábort többek között Sofar Sounds koncerten szólóban és Szász Veronika „VENI” mellett, majd a márciusi Made in Debrecen eseményen is láthatta és halhatta a közönség, a Monchichi Potenciál 20 éves jubileumi koncertjén – debreceni terepen.

Subtones

Zenéjükben triphop grooveok, játékos-éteri énekek, fülbemászó dallamok, finom elektronika, füstös jazz-szólók keverednek egészen egyedi fúzióban.

A zenekarnak a – Debrecziner Gourmet Fesztiválon feltűnt – Konyha zenekar frontembere, Szepessy Mátyás és a hazai fiatal írók legismertebb alakja, Závada Péter is írt szövegeket, melyeket Jónás Vera és Kiss Flóra éneke,  Benkő Dávid billentyűi, Csukás Zsolt gitárai, Fonay Tibor nagybőgője és basszusgitárja keltenek életre.

A zenei felhozatalt hazánk 6 borrégiójával és 22 borvidékével a legkiemelkedőbb borgasztronómiai kínálata egészíti ki augusztus 3-6. között a Debreceni Bor- és Jazznapokon. Az eseményen nemcsak a jazz-térképen kalandozhat a látogató, hanem gyakorlatilag Magyarország teljes borpalettáját megkóstolhatja Nagyerdőn.

Hírek, borászatok információi és line-up a weboldalon, a Facebook oldalon és az eseményben érhetőek el.

Forrás: Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet