Hatalmas segítség: életmentő műszert kapott a Debreceni Mentőállomás

A történelmi egyházak jóvoltából, az ökumenikus imahét perselyadományából 1,9 millió forintból egy sürgősségi ultrahang készülékkel gazdagodott a Debreceni Mentőállomás. Az adományátadó után a Mentők Napját ünnepelték a Megyeházán az OMSZ Észak-alföldi Regionális Mentőszervezetének dolgozói és annak társszervezetei.

Az adomány átadásán jelen volt Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye görögkatolikus érsek metropolitája, aki elmondta:

azt szerettük volna, hogy a hívek adományaiból a mentősök munkáját segítsük, az itteni körülményeiket, a pihenőhelyüket tegyük tényelmesebbé, ők azonban segítő emberek lévén, ezt a támogatást továbbadták.

Az adományátadó után a mentőállomás dolgozói és társszervezeteik a Mentők Napját ünnepelték a Megyeházán. Széles Diána alpolgármester arról beszélt, hogy a mentődolgozók embert próbáló feladatot végeznek nap mint nap, és mindezt önzetlenül teszik.

Amikor megjön a telefon és riasztják őket, soha nem azt nézik, hogy kihez mennek ki, hanem azt, hogy mi a feladat, és erre tényleg olyan típusú emberek kellenek, akik ezt szolgálatként és hivatásként csinálják – mondta.

Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója a debreceni mentőállomás és az ott dolgozók munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: Hajdú-Bihar megye és a régió az ország legnagyobb régiója, és Debrecenben van az ország legnagyobb mentőállomása, ahol csaknem 500 mentődolgozó teljesít szolgálatot, és mintegy 50 mentőegység dolgozik 15 mentőállomással a megyében. Mindemellett mentési pont és speciális mentőegységek is rendelkezésre állnak a megyében.

Az eseményt követően köszöntötték a jubiláló mentődolgozókat és számos dicsérő oklevelet is átadtak, amellyel az életmentő küldetéshez hozzájáruló kimagasló szakmai munkát ismerték el.

Fotók: Miskolczi János

Ez is érdekelhet