Illegálisan kereskedett fémhulladékkal és még a hatóságnak is hazudott, de lebukott

Berettyóújfalu járásban egy rendezetlen porta buktatta le az illegális fémkereskedőt.

A hatóság embereinek az tűnt fel az utcáról, hogy a kerítésen keresztül is látszott, a portán több tonna fémhulladékot tárolnak. Emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei tartottak ellenőrzést és ennek során megállapították a hulladékok jellegéből adódóan, hogy az nem az ingatlanon keletkezett háztartási hulladék, hanem a 47 éves férfi vásárolta fel azt értékesítési céllal. A hatóság kérdéseire úgy nyilatkozott, hogy évek óta nem adott le fémkereskedő részére a felvásárolt hulladékból. Ez a válasz azonban gyenge lábakon állt, az ellenőrök ugyanis előzetesen ellenőrizték a saját rendszereiket, amelyből kiderült, hogy a vizsgálat napjáig az elmúlt három évben közel 52 tonna különbféle fémhulladékot mégiscsak leadott a férfi az állítása ellenére is.

Illegálisan kereskedett fémhulladékkal és még a hatóságnak is hazudott, de lebukott

Emiatt a hatóság fémkereskedelmi törvénysértés miatt indítottak eljárást, lefoglalták a felhalmozott fémhulladékot, a férfi pedig akár hárommillió forintos bírságot is kaphat.

A NAV felhívja a figyelmet, hogy a hatályos szabályozások alapján természetesen személy a saját ingatlanán egyszerre legfeljebb 3 köbméter, az ingatlanhoz köthetően keletkezett fémhulladékot tárolhat. A fémkereskedelmi engedély hiányában csak saját tulajdonú fémhulladék értékesíthető, agy adható le fémkereskedőnek, kocesszori fémkereskedő részére.

Illegálisan kereskedett fémhulladékkal és még a hatóságnak is hazudott, de lebukott

A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan módosult a fémkereskedelmi szabályozás is.  2023. július 1-jétől a természetes személyek vegyesen és elkülönítetten gyűjtött települési hulladék részét képező fémhulladékai (háztartási fémhulladékok), valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek fémhulladékai (pl. fém italdobozok, aludobozok, flakonok, fém csomagolási hulladékok, elem, akkumulátor hulladékok stb.) kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére adható át!

Ez is érdekelhet